Sándor, Ede napja van EUR 388.7 Ft USD 336.9 Ft GBP 450.1 Ft

Válassza az Oldal lehetőséget

Fontos

Tömeges gázolás Debrecenben: hat évet kértek a fiatal nőre, aki 3 ember halálát, köztük egy 7 éves kisfiújét okozta

2024. március 4-én tragikus baleset történt Debrecenben. Két személyautó a Faraktár utcáról a közelben lévő áruház felé közlekedett. Az egyik autós sávot akart váltani, ekkor történt az ütközés, amelynek következtében mindkét jármű a buszmegálló utáni járdaszakaszra sodródott, ott több gyalogost is elgázolva. Az ütközést követően mindkét jármű a járdára hajtott, ahol 6 gyalogost gázolt el.  Sávot váltott  A halálos balesetet megelőzően a női sofőr, a megengedett sebességhatárt túllépve haladt a belső forgalmi sávban,  majd kellő körültekintés nélkül, szabálytalanul kezdte meg jobbra a sávváltást, azonban a közlekedési manővere során nekiütközött a mellette közlekedő személygépkocsinak.   A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon […]

    Friss

    Tovább bővül Budapest környékének lakossága, közben egyre kevesebben laknak a fővárosban, az agglomerációs álom azonban egy 30 km-es sáv után véget ér

    A friss adatok szerint a nagyvárosoktól mért 25-30 km-es távolság az új választóvonal; ebben a zónában több mint 3300 fővel nőtt a kisebb települések lakossága 2025-ben, máshol azonban a községeket és nagyközségeket is a népességszám csökkenés jellemzi. A húsz 20 legnagyobb lakosságszám-csökkenést elszenvedő terület kivétel nélkül nagyváros vagy budapesti kerület. Budapesten a lakásárak emelkedése miatt 2026 elejére továbbcsökkent a lakosságszám 9 ezer fővel, mindeközben az agglomerációt képviselő Pest vármegye népessége több mint 3100 fővel bővült. Továbbra is népszerű az agglomeráció Pest vármegye, vagyis Budapest agglomerációjának dominanciája töretlen, 2025-öt több mint 3139 fős plusszal zárta, köszönhetően a folyamatos kiköltözési kedvnek. A […]

    Tudj róla

    Kábítószer miatt bezárták Szeged legismertebb diszkóját, a Sing-Singet

    “Őszinte megdöbbenéssel tájékoztatjuk közönségünket, partnereinket, fellépőinket és mindenkit, aki valaha részese volt ennek a közösségnek, hogy a hatóságok döntése alapján a SING SING MUSIC HALL működését ideiglenesen felfüggesztették” – írja Facebook oldalán az ismert szórakozóhely.  Bezárták a diszkót Március 16-án a hatóságok egy hónapra bezáratták a Sing Sing-et egyszerű bemondásra hivatkozva. “Áldozatai, nem előidézői vagyunk a történteknek. Ez a döntés nemcsak egy helyszínt érint. Ez a döntés embereket érint. Egy közösséget érint. Éveken át épített munkát, álmokat, kapcsolatokat, esték százait, emlékek ezreit és rengeteg ember mindennapi megélhetését érinti”. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél […]

    Nemrég történt

    Sírva fakadt félelmében egy idős asszony Algyőn, amikor meglátta az Orbán Viktor által kivezényelt fegyveres katonákat a településen

    “Nettó hazaárulásnak tartom ezt a fajta riogatást. A kormány most már nyíltan saját lakosait félemlíti meg” –  Algyő polgármestere, miután katonák jelentek meg náluk, hogy őrizzék a helyi földgáztározót. A település vezetője szerint egy helyi lakos sírva fakadt, annyira megijedt a katonáktól.  Elrendelte a fegyveres őrzést  Orbán Viktor miniszterelnök a Védelmi Tanács március eleji ülése után jelentette be, hogy elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését. A miniszterelnök szerint az ukrán kormány az olajblokáddal már eddig is nyomást akart gyakorolni a szlovák és a magyar kormányára, „de itt nem állnak meg, további akciókra készülnek, hogy megzavarják a magyar energiarendszer működését”. Ezután kapott katonai […]

    Ne hagyd ki

    Rejtélyes eltűnések: Maglódon egy kétgyermekes családapának, Dunaújvárosban pedig egy 50 éves férfinak veszett nyoma – fotók a cikkben

    Nagy József Dániel március 13-án hajnali kettőkor ment el a maglódi otthonából, s azóta semmit nem tudni róla. Az autóját a Nagykőrösi úton látták éjjel 3.30 körül. A mobiltelefonja az 5. kerületi Aranykéz utcánál jelzett utoljára. A felesége és két kisgyermeke várja haza. Autóval ment el otthonról  Nagy József Dániel három nappal ezelőtt az éjszaka közepén az ezüst színű, Toyota Corolla Verso típusú személygépkocsival ment el otthonról. Az autó rendszáma: SPP-749. A járművet utoljára Soroksáron, a Nagykőrösi úton látták, telefonja viszont az 5. kerületben, az Aranykéz utcában jelzett utoljára.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 […]

    Tudj erről is!

    „Orbán Viktornak mennie kell és menni is fog!” – mondta a Hősök terén Magyar Péter, a tömeg a „vége van” és „nem akarunk háború”-t skandálta

    13 órakor gyülekeztek a Tisza Párt szimpatizánsai a Deák téren, majd az Andrássy úton keresztül vonult az óriási tömeg a Hősök terére. Az ünnepi műsor elején Nagy Ervin, a párt képviselőjelöltje szavalta a Nemzeti dalt,  Csézy, a Tisza Párt mezőkövesdi képviselőjelöltje pedig egy dalt adott elő. Debütált a Tisza-dal is Szekeres Adrienn, Köteles Leander és Epres Attila előadásában. Ezután Magyar Péter lépett színpadra.  A magyarok Európa része  “Mondjuk el újra, hogy a múltban ragadt, rettegő császár és a környezetében megbúvó janicsárjai is hallják: hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része” – kezdte Magyar Péter ünnepi beszédét. „Magyarok vagyunk […]

    Ezt is olvasd el

    Fekete szombat a MÁV-nál: szombat este Törökbálinton és Gödnél is embert gázolt a vonat

    Szombat délután, a Sopronból 16:21-kor Budapestre elindult Scarbantia InterCity Törökbálint megállóhelynél elgázolt egy embert. A győri vonalon utazóknak hosszabb eljutási időre, kimaradó vonatokra kell számítaniuk, mert Budaörs és Biatorbágy között baleseti helyszínelés miatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok. Forgalmi változás Forgalmi változás  Törökbálint megállóhelyen a vonatok a Győr irányú peronnál állnak meg. A váci vonalon utazóknak hosszabb eljutási időre, kimaradó vonatokra kell számítaniuk szombat este, mert Göd és Vác között baleseti helyszínelés miatt nem közlekedhetnek a vonatok. Utasainknak a Veresegyház érintésével közlekedő vonatokat is ajánlja a MÁV.  Gázolás Vácnál  Szombat este a Varsó felől érkező Báthory EuroCity elgázolt egy embert. A váci vonalon […]

    Megerősítette a NAV: egy somogyi luxusfarmon tartott buli után holtan találták a tábornokot, holttestét egy tóból emelték ki

    Megerősítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, hogy tragikus baleset érte a pénzügyőr dandártábornokot, akit március elején találtak holtan. Az adóhatóság közölte, a tisztet saját halottjának tekinti, ugyanakkor kegyeleti okokra hivatkozva további részleteket nem árult el az esetről. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a holttestet egy tóban találták meg.  Lecsaptak az ukrán pénzszállítókra  Amint arról beszámoltunk, március 5-én napközben a Terrorelhárítási Központ kommandósai rajtaütöttek két páncélozott ukrán pénzszállító furgonon az M0-s körgyűrű alacskai pihenőjénél. Hét ukrán állampolgárt bilincseltek meg, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzmosás gyanújával indított eljárást. 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat szállítottak Ausztriából Ukrajnába […]

    Neki is köszönheted, hogy utál a gyermeked olvasni: Fukkné Fukász Enikő a 3. osztályos gyerekeket hetedikes tananyaggal terrorizálja a nemzeti ünnep alkalmából

    Az általános iskola harmadik osztályos tanulói számára készült magyar tankönyvben március 15-e alkalmából Fukkné Fukász Enikő és könyvszerző társai hatodik-hetedik osztályosoknak való szövegekkel – ahogy egyes szülők fogalmaznak – terrorizálják a kisiskolásokat. Az Orbán-kormány oktatáspolitikája romokban hever, az életkornak nem megfelelő, korszerűtlen, semmire sem jó tananyagot tömnek a gyermekeink fejébe – állítja Magyar Péter, a […]

    Lemondott Ézsi Robin, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgatója

    Lemondott Ézsi Robin, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgatója. Ezzel megoldódni látszik egy hónapok óta húzódó ügy. Közel 30 pszichiáter és rezidens helyezte kilátásba felmondását, amennyiben a főigazgató marad a helyén. Rétvári Bence pár hete azt mondta, elégedettek Ézsi Robin munkájával, mostani felmondását azonban elfogadta a Belügyminisztérium. Lemondott a főigazgató „A Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgatója benyújtotta lemondását, amit a belügyminiszter elfogadott, így dr. Ézsi Robin főigazgatói megbízatása 2026.03.14. napjával megszűnik” – olvasható az Országos Kórházi Főigazgatóság és a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet közleményében.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! […]

    Az ukrán pénzszállító lefoglalásának éjszakáján tartott bulit az akció kulcsfigurája, az ünnepség után holtan találták az egyik NAV-tábornokot

    Amint arról beszámoltunk, március 5-én napközben a Terrorelhárítási Központ kommandósai rajtaütöttek két páncélozott ukrán pénzszállító furgonon az M0-s körgyűrű alacskai pihenőjénél. Hét ukrán állampolgárt bilincseltek meg, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzmosás gyanújával indított eljárást. 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat szállítottak Ausztriából Ukrajnába Magyarországon keresztül. A szállítmányt a magyar hatóságok lefoglalták.  Elfogott pénzszállítók  A NAV-akció éjszakáján történt valami egészen más is, melyről sem az adóhatóság, sem a rendőrség nem számolt be – írja  azóta sem számolt be -írja Facebook-oldalán Panyi Szabolcs. A  Direkt36 és a Vsquare oknyomozó újságírója azt írja, március 5-én este több mint százfős bulit […]

    Lázár János: a budaiak gazdagodtak meg a legjobban az Orbán-rendszeren, mégis ők a legelégedetlenebbek

    A budapestiek ellen hergelte a jászapáti közönséget Lázár János. A fideszes politikus csütörtök este Pócs Jánossal tartott közös fórumot Jászapátiban, ahol azt mondta, az Orbán-kormányok alatt a legjobb a budaiak gazdagodtak meg, most pedig ők a legnagyobb tiszások.  Ellenséges szavazók  “A legellenségesebb szavazók Budán élnek, akik soha annyit nem gazdagodtak, mint az elmúlt 16 évben.  A legnagyobb Fidesz-gyűlölő mind Budán lakik”-  fejtette ki a jászapátiaknak Lázár János. Majd felsorolta, hogy ügyvédek, orvosok, vállalkozók és bankárok tartoznak a szerinte “hálátlan” kategóriába.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Tiszások […]

    Kiderült, hogyan végeztek gyilkosai a szekszárdi játszótéren, holtan talált 51 éves férfival

    Szerda reggel egy férfi holttestét találták meg Szekszárd belvárosában, egy játszótéren. A helyszínelés után kiderült, hogy az 51 éves férfi gyilkosság áldozata lett. A rendőrség halált okozó testi sértés miatt indítottak eljárást, a bíróság mindkét bántalmazót letartóztatták.  Egy járókelő találta rá  Kora reggel egy munkába igyekvő kerékpáros talált rá egy férfi holttestére Szekszárd egyik játszóterén, estére a rendőrség már őrizetbe is vett egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút. A bejelentés szerdán érkezett, a kiérkező mentők pedig már nem tudtak segíteni a férfin – írta a police.hu. Egy férfit és egy fiú hallgattak ki  A haláleset kapcsán felmerült az […]

    Betöltés

    Ismét változtak a védett áras tankolás feltételei: itt vannak az újdonságok

    Megjelent a Magyar Közlönyben a kormány rendelete, amely újra pontosítja a hétfőn bejelentett védett ár végrehajtásának szabályait. Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett új szabályozás péntektől hatályba lépett. A kiskereskedelmi védett ár bevezetése óta a 95-ös benzin 595, a dízel 615 forint.  A kormányrendelet módosítása szerint már okirattal is igazolható a magyar honosság tankoláskor. Közben a hatóságok a nagyobb üzemanyagkészleteket mérik fel a vállalkozóknál. Védett árat jelentett be Orbán Viktor  A kormány a nemzetközi energiabiztonsági válsághelyzet miatt úgy döntött, hogy ezeket a termékeket védett áron kell kiszállítani a telephelyi fogadóhelyekre, elsősorban az üzemek üzemanyagtöltő állomásaira. Védett árat kell alkalmazni a mezőgazdasági gépek és vízi járművek helyben […]

    Betöltés

    Ceglédberceli gyilkosság: 18-szor verte fejbe a húsklopfolóval feleségét, majd 27 évig titkolta, hová ásta el a holttestet

    27 évig sikerült eltitkolnia a ceglédberceli vasutasnak, hogy megölte feleségét. Zitát 1999 májusa óta eltűntként kereste a rendőrség. A férfinak sikerült elhitetnie, hogy felesége faképnél hagyta őt és kisfiát. A nyomozók nemrég vették elő az ügyet, akkor derült ki, hogy a férj végzett a nővel, majd a közeli bokros területen rejtette el a holttestet.  Letartóztatták a férfit  A férfit március 8-án tartóztatták le, miután a rendőrök néhány nappal korábban kihantolták a nő maradványait a Budai úti vasúti felüljáró melletti kiserdőből. A 64 éves férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják. A nyomozás jelenlegi állása szerint a férfi azért támadt a feleségére, […]

    Magyar Péter Gödön: a Samsung több mint 500 milliárd közpénzt kapott, a választások után kivizsgálják, mennyi jutott ebből a helyi fideszeseknek

    Magyar Péter országjárásnak egyik állomása csütörtök este Göd volt. A rendezvényt a Samsung SDI akkumulátorgyár mellett tartották. Beszédében keményen felkérdezte az üzem működéséről és szabálytalanságairól a fideszes politikusokat, többek közt Szijjártó Pétert és Tuzson Bencét.  A NER szimbóluma  A Tisza Párt elnöke a dél-koreai vállalat magyarországi üzemét a jelenlegi rendszer egyik jelképének nevezte. Magyar Péter […]

    Újabb részletek a siófoki óvodai bántalmazásokról: a szülők szerint egy gyerek fejét a levesbe is belenyomta az érintett pedagógus

    Korábban beszámoltunk arról, hogy azonnali hatállyal felmondtak egy siófoki óvodavezetőnek, a polgármester feljelentést is tett – írta Lengyel Róbert, Siófok polgármestere a Facebookon. “Még február végén írásbeli szülői panaszt kaptam az asztalomra és abból értesültem, hogy az egyik városi tagóvodánk vezetője, a levél szerint, a gyermekükkel szemben meg nem engedhető magatartást tanúsított” – írta a polgármester.  Belső vizsgálatot rendelt el  Siófok polgármestere ezután belső vizsgálatot rendelt el az ügyben, ami a héten zárult le. A jelentés elsősorban tanúmeghallgatásokból állt, és nemcsak a panaszt tevő, hanem több másik szülő is arról számolt be, hogy a vezető verbális, néha fizikai agresszióval lépett fel […]

    Gazdái autóbalesete után rohant világgá Pipa, 12 nap után találtak rá a váci Kompkötő-szigeten a kutyát

    12 nap után egy dunai szigeten találtak rá arra a kutyára, akinek gazdái balesetet szenvedtek a váci-verőcei körforgalomnál. Az állat az ütközéstől annyira megijedt, hogy világgá szaladt. Hiába keresték drónokkal, senki nem látta Pipát. Végül a váci Kompkikötő-szigeten találtak rá a kutyára.  Elfutott a kutya A kutya gazdái még februárban szenvedtek autóbalesetet a 12-es főúton. Az ütközés erejétől kinyílt a csomagtartó és a kutya szállítóboxa, a sokkos Pipa pedig az erdőbe rohant. Hiába futottak utána, a sötétedésig tartó kutatás sem hozott eredményt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen […]

    Farkastámadás a borsodi faluban: több szarvast is széttéptek a ragadozók a helyi temetőben

    Feltehetően farkasok marcangoltak szét két fiatal őzet az egyik borsodi temetőben. A vadállatok elől menekülő csorda letarolta a sírkert kerítését. A pánikba esett rudli a drótkerítésnek rontott, és mintegy húsz-huszonöt betonoszlopot tört ki.  Két szarvas pusztult el  Az esetről a Martonyi Önkormányzat Facebook oldalán számolt be. Az egyik szarvas tetemét a helyszínen, a másikat egy közeli magánlakás udvarán találták meg, ahová az állat még be tudott menekülni a farkasok miatt, mielőtt elpusztult. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Intézkedéseket várnak  Az önkormányzat felvette a kapcsolatot az illetékes vadásztársasággal a további […]

    Kirúgtak egy óvodavezetőt Siófokon, miután fizikai agressziót és verbális bántást alkalmazott a kicsiknél

    Azonnali hatállyal felmondtak egy siófoki óvodavezetőnek, a polgármester feljelentést is tett – írta Lengyel Róbert, Siófok polgármestere a Facebookon. “Még február végén írásbeli szülői panaszt kaptam az asztalomra és abból értesültem, hogy az egyik városi tagóvodánk vezetője, a levél szerint, a gyermekükkel szemben meg nem engedhető magatartást tanúsított” – írta a polgármester.  Belső vizsgálatot rendelt el  Siófok polgármestere ezután belső vizsgálatot rendelt el az ügyben, ami a héten zárult le. A jelentés elsősorban tanúmeghallgatásokból állt, és nemcsak a panaszt tevő, hanem több másik szülő is arról számolt be, hogy a vezető verbális, néha fizikai agresszióval lépett fel a gyerekekkel szemben, és […]

    Betöltés