Ahogyan a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt róla, élet és halál között lebegett, majd a kórházban meghalt az a kerékpáros, akit Budapesten, ütött el autós, aki ráadásul még át is ment rajta. A tragédiáról videó is készült.

Fedélzeti kamera rögzítette

Ebben a videóban két fontos dolog van. Az egyik, ahogy autós elüti az elsőbbséggel, a zebrán áthaladni igyekvő biciklistát. A másik pedig, hogy láthatóan az autó megemelkedik, mint ami éppen áthajtott valamin. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a videó

Sokan nem adják meg az elsőbbséget

Ahogy a BudaPestkörnyeke.hu is megírta,, a férfit súlyos sérülésekkel életveszélyes állapotban szállították kórházba. Többen megjegyezték, hiába jelzi tábla az átkelőt, nagyon sokan nem adják meg az elsőbbséget ezen a szakaszon. – írta a Metropol.hu korábban.

Volt, aki próbálta ellátni

„Elég rossz állapotban volt a férfi. Én sajnos már nem tudtam segíteni, de többen is körbeállták, volt ott egy háziorvos is, aki próbálta őt ellátni, amíg kiérkeztek a mentők” – mondta el egy szemtanú.

Az autósok is látták a balesetet

„Mi is épp arra mentünk autóval, de már csak az elfektetett biciklit láttuk és a mentőt. Naponta kétszer járok azon a helyszínen szintén kerékpárral és szomorúan tapasztalom, hogy az autósok ezerrel gurulnak és 10-ből legalább 8-an nem adnak elsőbbséget” – mondta ez egyik autós.

Felháborodtak a kerékpárosok

A hír hallatán teljesen felháborodtak a kerékpárosok, akik nem is voltak restek elmondani a véleményüket.

Elsőbbségadás

Itt egyébként a kerékpárosnak van elsőbbsége, de 90 százalékban nem engednek át, sokszor oda se néznek, hogy jön-e biciklis. Minden nap erre járok, hiába lenne elsőbbségem, nagyon kevesen adják meg. Igazán egóromboló lehet, hogy egy kerékpárosnak elsőbbséget kell adni, de ha ez a szabály, akkor igenis elsőbbséget kellene adni!

Gépek tartották életben

„A kisöcsémmel történt a baleset, sajnos. Csak a gépek tarják életben. Elsején ünnepeltük a 46. születésnapját. Az orvosok szerint menthetetlen az állapota..”. – mondta korábban a testvére, János.

Bíznak a felépülésben

A családtagok azért még bíznak a csodában és reménykednek abban, hogy a férfi erőre kap és felépül. Sajnos késő este már rossz hírek érkeztek. A legnagyobb orvosi segítség sem tudta megmenteni az elgázolt biciklista életét, aki a kórházban elhunyt. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fotó: TV2