Albin napja van EUR 375.7 Ft USD 318.6 Ft GBP 429.6 Ft

Válassza az Oldal lehetőséget

Fontos

Balhé Szentmártonkátán: egy nő azt állítja, nem akart ágyba bújni az alpolgármesterrel, aki emiatt úgy megverte őt, hogy fél szemére meg is vakulhat

Megdöbbentő posztot tett közé egy szentmártonkátai nő, aki azt állítja, a település alpolgármestere bántalmazta őt a kolbásztöltő fesztiválon. Gréta állítása szerint a férfival azért került konfliktusba, mert korábban visszautasította az alpolgármester szexuális ajánlatát. A nő szerint olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy akár el is veszítheti a látását. Az alpolgármester lemondott.  Súlyosan bántalmazás történt  „Itt ülök a mentőben, CT után, miközben a 2. kórházban várjuk hogy fogadjanak és megműtsenek, hogy lássak a bal szememre, miközben az orvosok azt mondták ezt nem tudják garantálni!” – írta a Facebookon vasárnap hajnalban egy nő, aki azt állítja, csúnyán megverte őt Szentmártonkáta alpolgármestere, Bodor András. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb […]

    Friss

    Halálra gázolt egy embert a vonat Káposztásmegyernél, forgalmi változásokat vezetett be a MÁV

    A Vácról 10:34-kor a Nyugati pályaudvarra indult S70-es vonat (2425) Káposztásmegyeren elütött egy – feltehetőleg öngyilkossági szándékkal vonat elé lépett – embert. A vonat utasait egy következő Nyugati pályaudvarra tartó vonatra (2315) szállítják át.  Gázolt a vonat Baleset miatt a Budapest–Vác–Szob vonalon hosszabb eljutási időre, összevonva közlekedő és kimaradó vonatokra kell számítani – várhatóan a délutáni órákig. Rákospalota-Újpest és Dunakeszi között 11 órától közel háromnegyed órán át nem közlekedhettek a vonatok, de már az egyik vágányon megindulhatott a forgalom, így csak néhány vonat helyett, legfeljebb 13 óráig kell pótlóbuszra szállni a két állomás között.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide […]

    Tudj róla

    43 évnyi házasság után végzett a Nemzeti Színház ünnepelt színészével felesége: a nő tagdja a gyilkosságot

    Pénteken a Pécsi Törvényszék hét és fél év börtönbüntetésre ítélte azt az idős nőt, akit férje meggyilkolásával vádoltak meg. A bíróság emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek. A nő a bíróságon ártatlannak vallotta magát. A vád szerint a házaspár házasságuk alatt együtt ivott, a nő az alkoholra sokszor gyógyszert is szedett, ettől gyakran agresszív volt.  40 évig éltek együtt  Korábban beszámoltunk róla, egy pécsi nő a Nemzeti Színházban kellékesként dolgozott itt ismerkedett meg H. Istvánnal, aki akkoriban ünnepelt színész volt. De életmódjuk miatt a rivaldafényből hamar egy pécsi albérletben találták magukat. Több mint negyven évet éltek együtt.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide […]

    Nemrég történt

    Drogterjesztés miatt két hónapra bezárta a rendőrség az Arzenál nevű szórakozóhelyet

    Kábítószer-kereskedőt fogtak el a 9. Kerületi Rendőrkapitányság rendőrei február 21-én a Soroksári úton található Arzenálban, két hónapra bezárják a népszerű ferencvárosi szórakozóhelyet – közölte pénteken a honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság.  Razzia az Arzenálban  A Soroksári úti Arzenálnál intézkedtek a rendőrök a hétvégén kábítószer-fogyasztás gyanúja miatt. A szórakozóhely közlése szerint az egyik rendezvényük után több távozó vendéget a rendőrség szakosított egysége állított meg az utcán, illetve emelt ki taxiból, és kábítószer-fogyasztás gyanúja miatt intézkedett velük szemben.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Az alsóneműben is drog volt  A rendőrség tájékoztatása […]

    Ne hagyd ki

    „Egyszer csak arra ébredtem, hogy bumm” – elismerte a sápi vonatbaleset okozója, hogy mozdonyvezetés közben elaludt

    Elismerte a tárgyaláson, hogy elaludt mozdonyvezetés közben az a férfi, aki 2023-ban karambolozott a sápi állomáson. A férfi ugyanakkor a büntetőjogi felelősségét tagadta, így ítélet nem született. Február 26-án tartották az előkészítő tárgyalását annak a mozdonyvezetőnek, aki a vád szerint felelőse a 2023. november 15-ei vonatbalesetnek, amikor is frontálisan ütközött egy személyvonat és egy tehervonat Sáp település vasútállomásán. A Debreceni Járásbíróságon közérdekű üzem működésének különösen nagy kárt okozó gondatlan megzavarásának vétsége és más bűncselekmény miatt indult a per a sápi vonatbaleset ügyében. Összeütközött két vonat  Amint arról beszámoltunk, 2023 novemberében, egy tehervonat nem vette figyelembe a Sáp állomásra számára behaladásra tiltó jelzést, meghaladta […]

    Tudj erről is!

    „Nagyon megbántam, amit tettem” – megszólalt a csepeli óvónő, aki azért végzett anyjával, mert az asszony egész életében irányította az életét

    Tavaly, újév előtt pár órával egy családi dráma zajlott le Csepelen. Az 58 éves nő először sodrófával súlyosan bántalmazta édesanyját, majd kivégezte az idős asszonyt. Ezután órákig még a holttest mellett ült, majd felhívta a rendőröket és feladta magát. A nyugdíjas óvónő évtizedekig tűrte, hogy anyja az élete minden percébe beleszóljon. A bűncselekményért a törvény szerint kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetést kaphat. Az ügyben csütörtökön kezdődött a tárgyalás a Fővárosi Törvényszéken.  Kisajátította a lányát  Az 58 éves nő világ életében a szüleivel élt, ennek ellenére nem volt jó kapcsolata az anyjával. Az asszony a lányát felnőttkorában is gyerekként kezelte, a […]

    Ezt is olvasd el

    MÁV: műszaki hiba miatt leállt a vonatközlekedés Ferencváros állomáson

    A Budapest-Kelenföld – Keleti pályaudvar / Kőbánya-Kispest közötti vonatoknál hosszabb menetidőre, várakozásra kell számítani, mert Ferencváros állomáson biztosítóberendezési hiba miatt átmenetileg nem közlekedhetnek a vonatok. A változás miatt a bécsi nemzetközi vonatok ezen a szakaszon várakozni kényszerülnek.  Elővárosi vonatok A G43-as és Z42-es vonatok Kőbánya-Kispest helyett csak Budapest-Kelenföldig közlekednek, és onnan is indulnak. A fennakadás végig az alábbi BKK járatokon a vonatjegyek is érvényesek. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket. BKK járatok Kamion ütközött egy autóval  Csütörtök reggel, kamion és személyautó karambolozott a 2-es főúton, Borsosberény térségében, a 63-as kilométerszelvénynél. A baleset közelében egy […]

    Tragédia Komáromban: leszakadt a járási hivatal tetőszerkezete, egy ember azonnal meghalt

    Szerdán délelőtt baleset történt Észak-Komáromban: a Kertész utcai Komáromi Járási Hivatal ügyfélközpontjának bejáratánál egy tetőrész leszakadt. Egy 52 éves, Bátorkesziről származó férfi életét vesztette, ketten pedig megsérültek . Az eset hasonlít az újvidéki pályaudvari tragédiához, amikor a vasútállomás előteteje szakadt le, 16 ember halt meg azonnal a romok alatt, rengetegen megsérültek.  Baleset Komáromban Leszakadt a Duna szlovákiai oldalán szerda délelőtt a Komáromi Járási Hivatal és Ügyfélközpont főbejárata előtti tetőszerkezet. Egy ember meghalt, két másik megsérült. A területet lezárták. A Nyitrai Kerületi Rendőrség lezárta területet és elkezdték átvizsgálni a romokat. Egyelőre hivatalos tájékoztatást nem adtak a tragédiáról. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide […]

    Sallai Nóra balesete: 115 km/órával száguldozott a BMW-s, aki a színésznő 5 éves kisfiának halálát okozta

    2024. szeptember 27-én, Alsónémediben történt az a súlyos baleset, amely egy egész országot megrendített. Sallai Nóra, a Jóban Rosszban színésznője kora este tartott hazafelé 5 éves kisfiával, amikor egy nagy sebességgel érkező autó kanyarodás közben belerohant járművébe. Az ütközés olyan erejű volt, hogy az autó szinte felismerhetetlenné vált, utasai pedig súlyos sérüléseket szenvedtek. Segíteni próbált  A baleset közelében tartózkodott az akkor mindössze 15 éves Mátai Nóra is, aki barátaival egy téren beszélgetett, amikor meghallotta a csattanást. A fiatal lány habozás nélkül rohant a helyszínre, és amikor meglátta a roncsba szorult színésznőt, azonnal cselekedett. A mentős diszpécser telefonos utasításait követve sikerült kiszabadítania segítséggel a sérültet, majd stabil […]

    Tíz évre eltiltotta az egyház a papi hivatástól a zuglói plébánost: az atya hosszú évekig meztelenre vetkőztette a ministránsfiúkat

    Lezárta az egyház azt a vizsgálatot, amelyek Pajor András atya  ellen indított még tavaly. A zuglói plébánosról akkor derült ki, hogy zaklatta és bántalmazta a ministráns fiúkat. A papot most 10 évre eltiltották a hivatásától. Vatikánhoz tartozó Hittani Dikasztérium jogerős döntése alapján az atya kiskorúakkal sem foglalkozhat. Az egyházi vizsgálat ezzel lezárult, a rendőrség azonban továbbra is nyomoz a pap ügyében. Vizsgálat indult  2024 decemberében a VálaszOnline írta meg, hogy Pajor András lehet az a pap, aki ellen az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye gyermek- és ifjúságvédelmi eljárást indított. A lap akkor „ministránsfiúk szisztematikus betöréséről, megalázásáról; hatalommal, tekintéllyel való visszaélésről” írt, „aminek volt […]

    Vitályos Eszter pont ugyanazt ígéri, mint négy éve: HÉV-felújítást, mit mond erről a Tisza Párt jelöltje, Tóthmajor Balázs?

    Szentendre környékének fideszes országgyűlési képviselője, Vitályos Eszter lényegében ugyanazokkal az ígéretekkel kampányol, mint négy évvel ezelőtt. A Facebookon rengeteg kritikát kap, azonban az ellene induló Tisza Párt jelöltje Tóthmajor Balázs egyelőre hallgat az ismét elővett HÉV-felújítás ügyéről a közösségi oldalán. Négy éve már bejelentették, most ismét bejelentették A Pest 4-es körzet, vagyis Szentendre környékének fideszes […]

    Megtalálták az egykori polgármester holttestét Szombathelyen

    Január 12-e óta nem adott életjelet magáról Vida József, a Zala vármegyei Belsősárd korábbi polgármestere. Kedden keresőkutyák segítségével megtalálhatták a férfi holttestét egy fán lógva Szombathelyen, minden bizonnyal öngyilkosságot követett el. Kutyákkal találták meg  A speciális keresőkutyás keresés eredményeként találták meg annak a férfinak a holttestét kedden délelőtt Szombathely határában, a 86-os és 87-es főutak várost elkerülő útszakasza mellett egy erdős területen, aki mintegy másfél hónapja, 2026. január 12-én tűnt el Szombathelyen. A férfit utoljára a szombathelyi Zanati út egyik áruházának parkolójában látták -írja a vaol.hu.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek […]

    „Imádkozzanak a fiamért!” – lélegeztetőgépen tartják a soproni késlés áldozatát, édesanyja segítséget kér

    Küzdenek annak a fiatal férfinak az életéért, akit életveszélyesen megkéselt egy férfi Sopronban hétfő este. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított egy 20 éves fiatalemberrel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt. Hason szúrta  A rendőrségre február 23-án 16 óra után érkezett bejelentés, hogy Sopronban, a Teleki Pál utcában lévő gyorsétterem mögött egy férfi megkéselt egy másikat. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy 20 éves kópházi lakos előzetes szóváltást és dulakodást követően hastájékon szúrt egy 28 éves férfit. Összeveszett a két férfi  A beszámolók szerint a két fiatalember egy gyros-os mellett veszett össze, ahogy a hivatalos közlemény fogalmazott, egy […]

    Betöltés

    Osztálytársaival és tanáraival is végezni akart a szentendrei diák, az iskolában fogták el a kommandósok

    Szentendrén vették őrizetbe azt a 15 éves fiút, akit terrorcselekmény előkészítésével gyanúsítanak: állítólag osztálytársai és tanára ellen készült támadást elkövetni, valamint szélsőséges ideológiákat is követett az interneten.  Épp, hogy elballagott az általános iskolából, az osztálytársai és a tanára megölését tervezte, majd magával is végezni akart. Az iskolában fogták el  H. B.-t egy tanítási napon fogták el, amikor kilépett az osztályteremből múlt hét kedden. A mobilját lefoglalták, amin keresztül folytatta a tervei előkészítését. Az édesapjánál is kutattak a nyomozók, ahol lefoglaltak egyebek mellett egy Koránt, több, már kilőtt, különböző kaliberű töltényhüvelyt és az Iszlám Állam logójához hasonlító ábrázolást tartalmazó azonosító kártya jellegű […]

    Betöltés

    Késelés a soproni lakótelepen: a gyorsétterem mögött dulakodtak, majd életveszélyesen megsérült az egyik fiatal

    A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított egy 20 éves fiatalemberrel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt. Hason szúrta  A rendőrségre február 23-án 16 óra után érkezett bejelentés, hogy Sopronban, a Teleki Pál utcában lévő gyorsétterem mögött egy férfi megkéselt egy másikat. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy 20 éves kópházi lakos előzetes szóváltást és dulakodást követően hastájékon szúrt egy 28 éves férfit.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Elfogták az elkövetőt  A járőrök az elkövetőt elfogták, előállították és a nyomozók – őrizetbe vétele mellett – életveszélyt okozó […]

    Bekamerázták a dunavarsányi gyermekorvos rendelőjét, így bukott le az oltási igazolásokat hamisító doktornő

    Amint arról beszámoltunk, letartóztatták Dunavarsány egyik gyermekorvosát és asszisztensét. A két nőre rendelés közben csaptak el a nyomozók, azzal gyanúsítják őket, hogy pénzért hamis oltási igazolásokat állítottak ki. A helyiek körében népszerű volt a doktornő, aki az Érdi Gyermekorvosi Ügyeleten is dolgozott.  Híre ment a doktornőnek  A súlyos bűncselekményekkel összefüggésbe hozott dr. Cz. Ildikót és V.-M. Jolánt február 19-én, csütörtökön tartóztatta le a bíróság. A nyomozók február 16-án, hétfőn csaptak le a rendelőben, amikor egy Somogy vármegyei nő és a barátnője érkezett a 67 éves orvoshoz, hogy gyermekük csak papíron kapja meg a kötelező védőoltást. A rajtaütéskor az orvost, az […]

    A kátyús magyar úthálózat látlelet a 16 éves Orbán-rendszerről – állítja Magyar Péter, de honnét lesz pénz útfelújításra?

    A Tisza Párt miniszterelnök-jelöltje elmagyarázta, hogyan lehetne sokkal olcsóbban, jobban és gyorsabban útfelújítást végezni Magyarországon. Jelenleg ugyanis az utak szégyenteljesen rossz állapotban vannak. 2025-ben a Magyar Nemzeti Bank kimutatása szerint 390 milliárd forint ment el útfelújításra. A pénz szinte a semmibe ment, hiszen az utak rosszabbak lettek. Hogyan lehetne gyorsan, költséghatékonyan felpörgetni a magyar közúthálózat […]

    Rémálom Győrben: küzdött az életéért a kétgyermekes anya, miután a párja kilökte a 10.emeletről

    Súlyosbítaná az ügyészség annak a 34 éves győri férfinak a büntetését, akit első fokon 18 év fegyházra ítéltek, mert egy veszekedés után kilökte barátnőjét a tizedik emeletről. A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a bűncselekmény súlyossága miatt indokolt a büntetés szigorítása – áll a hatóság közleményében. Az ügyben másodfokon a Győri Ítélőtábla hozza meg a jogerős döntést. Megromlott a pár kapcsolata  A tragédia egy győri, Szent Imre úti panelházban történt 2023 márciusában. A férfi két hónappal korábban költözött a tizedik emeleti lakásba a barátnőjével és az édesanyjával, majd később az édesanya unokája is odaköltözött a családjával. A pár kapcsolata két hónap […]

    Vészhelyzet: kiürítettek egy mezőkövesdi iskolát, 24 embert vittek kórházba

    24 embert szállítottak hétfő délután kórházba egy borsodi iskolából, miután szúrós szagot éreztek az épületben, majd rosszul lettek. A helyszínre mobillabor is érkezett.  Kiürítették az iskolát  Hétfőn kora délután rendkívüli intézkedésre volt szükség a Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikumban, miután az épületben szúrós szagot észleltek. A tanítást megszakították, az intézményt kiürítették, az udvaron és az iskola környezetében 558 diák és tanár várakozott. A katasztrófavédelem a helyszínen van. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Nincs az épületben gázszolgáltatás  Egyelőre rejtély, hogy mi okozhatta a rosszulléteket. A boon.hu azt írja, […]

    A Tisza Párt képviselőjelöltje Pósfai Gábor brutálisan sok gyűlöletkeltő óriásplakátot számolt össze Diósd és Budapest között a 7-es főúton

    Kiverte a biztosítékot a Tisza Párt Budaörs környéki jelöltjénél, Pósfai Gábornál a rá ömlő kormányzati narratívát közvetítő óriásplakát tömeg, amellyel a 7-es főútvonal egy rövid szakaszán találkozott Diósd és Budapest között. A pénzpazarló látványról videót készített. Közben egyre több önkormányzat dönt úgy, hogy nem engedi a félelemkeltő kormánypropaganda-plakátokat megjelenni a közterületeken. Nem tetszik a képviselőjelöltnek a látvány 50 gyűlöletkeltő plakátot számolt össze Pósfai Gábor, a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltje egyetlen rövid útvonalon, a 7-es főút Diósd-Budapest közötti szakaszán. A Pest 2-es választókerület, vagyis Budaörs térségének ellenzéki jelöltje nem titkolja, hogy nagyon nem tetszik neki ez a látvány. A helyszínen készült videóját […]

    Betöltés