Rómeó, Tódor napja van EUR 378.6 Ft USD 321.1 Ft GBP 436.0 Ft

Válassza az Oldal lehetőséget

Fontos

„Valószínű, hogy a kisfiam tőlem ment a sínekre” – halála előtt édesanyjával vacsorázott Kontra György

Csütörtök éjszaka vetette vonat elé magát az M1 volt műsorvezetője. Kontra György halála sokkolta az országot. Édesanyja elmondása szerint, fia szerelmi bánat miatt ment a halálba. A tévés, a tragédia előtt még együtt vacsorázott édesanyjával, akkor is arról beszélt, hogy mennyire el van kereskedve, mert szakított a barátnőjével. Ezután ment a halálba. A családot a rendőrség értesítette a tragédiáról, amely szerint Kontra György a sínekre lépett, és elgázolta a vonat. Elgázolta a vonat  A MÁV közlése szerint a kiskunfélegyházi eset körülményei továbbra sem tisztázottak, a holttestet egy másik vágányon haladó vonat mozdonyvezetője vette észre. Kontra György Kiskunfélegyházán halt meg. Itt döntötte el, […]

    Friss

    „Bevett minden gyógyszert, amit a házban talált és kisétált a hóesésbe” – az élet helyett, a halált választotta a ötgyermekes anya, összeroppant a család

    Hét hete, egy ötgyermekes anya az éjszaka közepén, pizsamában elment otthonról. Andrea soha nem tért haza, a gödöllői erdőben találták meg a holttestét. A 37 éves nő, az élet helyett, a halált választotta. Öt gyermek maradt félárván, köztük az egyik autista.  Súlyos depresszióval küzdött  Laci és Andi húsz évig alkottak egy párt. Öt gyermeket neveltek, ám az utóbbi másfél évben a házasságuk válságba jutott. Mindent megpróbáltak, hogy helyrehozzák, de nem ment. Erre a tragédiára azonban senki sem számított.  Laci éppen 24 órázott a munkahelyén, amikor reggel az egyik lánya hívta, hogy az anyukájuk nincs a házban. Este az édesanya, Andi mindent éppúgy […]

    Tudj róla

    „Megbukott Lázár János HÉV-tendere, 114 millióval károsította meg Magyarországot és HÉV-felújítás sem lesz” – állítja Vitézy Dávid

    Megbukott Lázár János hév-tendere. Nem érkezik az 54 új vonat a csepeli, ráckevei és szentendrei vonalra, amit néhány hónapja bejelentett. Lázár János minden nap mond vagy elkövet valamit, ami miatt le kellene mondania – állítja Vitézy Dávid a Fővárosi Közgyűlés képviselője. Lázár János a károkozó Mindaz, amit Lázár János az elmúlt négy évben csinált a hévek fejlesztésének leállításával, majd a sikertelen tenderrel, az több, mint hiba. Nettó károkozás: a 114 milliárd forint uniós pénz a szentendrei flotta cseréjére ugyanis ezzel el is úszott – állítja Vitézy Dávid a Podmaniczky Mozgalom vezetője, a Fővárosi Közgyűlés tagja. A Budapest és Környéke hírportál […]

    Nemrég történt

    Meghalt Soltész Gréta, a válogatott atléta 27 éves volt

    Huszonhét éves korában elhunyt Soltész Gréta korábbi korosztályos válogatott atléta. A gyászhírt a Magyar Atlétikai Szövetség közölte csütörtökön, volt edzője, Spák József pedig személyes hangú írásban búcsúzott tőle. Soltész Grétát február 13-án, az ócsai temetőben helyzeik örök nyugalomra. Elhunyt a sportoló  „Bocsássatok meg nekem, hogy most egy szokatlanul személyes hangvételű írással állok elő. Megvan rá az okom. De kezdjük az elején…” – írta az edző, aki 2007 környékén egy iskolaudvaron figyelt fel a rendkívül ügyes és bátor kislányra. Másnap már edzésen volt, és hamar kiderült, hogy a távolugrás és a gátfutás lesz a két fő versenyszáma. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb […]

    Ne hagyd ki

    Mélyszegénységben élő embereket vettek rá, hogy bankszámlát nyissanak, majd 117 millió forintot mostak tisztára rajtuk

    Letartoztatta a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, aki több mint 117 millió forint, bűncselekmény elkövetéséből származó pénzösszeg eredetét rejtette el.  Számlanyitásra vették rá őket  A gyanúsított és társa 2024. februárja óta több embert keresett meg azzal, hogy szervezzenek be olyan mélyszegénységben élő embereket, akik bankszámlával rendelkeznek, vagy vegyék rá őket a számlanyitásra. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Nagyobb pénzösszegek érkeztek  Azt kérték tőlük, hogy a számlaadatokat küldjék el nekik, és az azokra érkező pénzösszegek átadásában működjenek közre. A gyanúsított és társa a bankszámlákról felvett pénzösszegek után a beszervezést végzőknek […]

    Tudj erről is!

    Orbán Viktor legújabb rendeletével megszüntette a fővárosi szolidariási adó miatt indított pereket: Karácsony Gergely szerint ez dermesztő

    A kormány kedden az ukrajnai háborúra való hivatkozással alkotott rendeletet azzal a céllal, hogy ellehetetlenítse Budapest bíróság előtti küzdelmét a végtelenül igazságtalan és jogtalan szolidaritási hozzájárulással szemben. Visszamenőleges hatállyal mondja ki a tegnapi kormányrendelet, hogy egyáltalán nem is peresíthető a Fővárosi Önkormányzatának megsarcolása, a bíróságok számára pedig külön még azt is előírja, hogy a folyamatban levő pereket meg kell szüntetni. Karácsony Gergely reagált a kormány döntésére.  Szolidaritási hozzájárulás  A kormány az Alkotmánybíróság végzésére és a veszélyhelyzetre hivatkozva új rendeletben írja elő, hogy a szolidaritási hozzájárulás teljesítése nem lehet vita tárgya.  A kormány az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra hivatkozva úgy döntött, hogy a veszélyhelyzet ideje […]

    Ezt is olvasd el

    Pénzügyi botrány a Hit Gyülekezetében: felfüggesztették az egyik lelkészt, miután többszáz millió forintot csalt ki híveitől

    Több száz millió forintot csalt ki híveitől a Hit Gyülekezetének egri lelkésze. Az egyház fel is függesztett a férfit, aki több mint 50 embert verhetett át. Nagy József, az egyház Fegyelmi Bizottsága előtt elismerte a cselekményét.  Felfüggesztette a lelkészt  A Hit Gyülekezete felfüggesztette az egyik legismertebb pásztorát, Nagy Józsefet,  miután kiderült, hogy hívektől vett át jelentős összegeket különféle befektetési lehetőségekre hivatkozva. A történtek sokáig csak zárt körben terjedtek, ám az elmúlt hónapokban már a közösségi médiában is egyre több bejegyzés szólt arról, hogy a pásztor által ígért hozamok elmaradtak, és az átadott pénzek eltűntek. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! […]

    Megszökött egy rab a váci börtön elől, a rendőrség szerint a Duna-parti üdülőövezetben rejtőzködhet – fotó a cikkben

    Országos elfogatóparancsot adott ki a Váci Rendőrkapitányság egy 33 éves helyi férfi ellen, aki a hatóságok elől megszökve ismeretlen helyre távozott. Drenkovics Tamást a környező településeken is keresik, a rendőrség szerint a Duna-parton, a környék üdülőövezeteiben is megpróbálhat elrejtőzni.  Megszökött egy fogoly A rendőrség adatai szerint a keresett személy Drenkovics Tamás, férfi, magyar állampolgár, 1993. január 15-én született Vácon. Az elfogatóparancs kiadásának jogalapja fogolyszökés, ezért a rendőrség jelenleg is keresi a férfit.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Veszélyes bűnözőről van szó  A körözési eljárást a Váci […]

    Halálos gázolás Ceglédbercelen: elütötte, majd cserben hagyta a 65 éves nőt a teherautós, bíróság elé állt a férfi

    Halálra gázoltak, majd sorsára hagytak egy 65 éves asszonyt Ceglédbercel és Albertirsa között. A szabályosan közlekedő asszony az albertirsai munkahelyére igyekezett biciklivel a nyugdíjazása előtti napon, amikor halálra gázolta őt egy teherautós. A Budakörnyéki Járási Ügyészség minősített segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és más bűncselekmény miatt állítja bíróság elé az albertirsai férfit. Gázolás Ceglédbercelnél  Az albertirsai férfi tavaly januárban Ceglédbercel és Albertirsa között közlekedett kora reggel a teherautójával. A ceglédberceli asszony kerékpárral igyekezett az albertirsai munkahelyére. A kerékpáron mind az első, mind a hátsó lámpa világított. A kerékpárra jó minőségű, piros színű hátsó fényvisszaverő prizma, míg az első kerék küllői közé két darab küllő prizma […]

    Fidesz-Spar botrány: Bayer Zsolt után egy újabb fideszes is kijelentette, hogy soha többé nem megy Sparba, közben a kormányszóvivő Spar-áruházat adott át

    Bezárja a Spar az egyik kisebb üzletét a Budapesttől 50 km-re fekvő Oroszlányban. Ezen annyira kiakadt a térség fideszes országgyűlési képviselője Czunyiné Bertalan Judit, hogy kijelentette: nem is megy többet Sparba. Különadók és az árrésstop miatt zárják be Napokon belül, február 15-én bezár Oroszlányban az egyik kis Spar-üzlet. A település polgármestere, Takács Károly nem tudott a döntésről, azért a közösségi oldalon kérdezte meg a Spart, hogy miért zárják be a boltot. A Spar kommunikációs vezetője válaszolt a polgármesternek. Leírta, hogy az árrésstopok és a különadók akkora veszteséget okoznak a Sparnak, hogy nem éri meg ilyen lakóhelyközeli, parkoló nélküli kisboltot fenntartaniuk, […]

    Éheztette és rendszeresen verte a két kiskorú gyermeket a nő, aki azt mondta, csak a pénzért vállalta a nevelőszülőséget

    Ideiglenes hatállyal helyeztek el nevelőszülőnél 2021 októberében két gyereket, egyikük két éves, másikuk mindössze kilenc hónapos volt ekkor. A nő nem sokkal később elvitte a gyerekeket a hajdúsámsoni orvosi rendelőbe, ahol védőnő jelenlétében a gyermekorvos megvizsgálta őket, ekkor bántalmazásból eredő sérülést, továbbá kiszáradást vagy alultápláltságot nem észlelt. Pár nappal később az illetékes védőnő is meglátogatta a gyerekeket, rendellenességet ő sem tapasztalt. Kiabált és szidta a gyerekeket  Az ügyészség szerint, a nevelőszülő a gyerekek nevelése közben „számos nehézséggel szembesült, kifejezetten a gyermekek sírós természete, valamint a megfelelő étvágy hiánya miatt és ilyenkor az asszony rendszeresen kiabált a gyerekekkel, szidalmazta őket”. És […]

    Gyurcsányék válása: Dobrev Klára szerint 11 éves kisfiuk nehezen viseli a helyzetet

    Amennyiben a Demokratikus Koalíció eléri az 5 százalékos bejutási határt az április 12-e választásokon, akkor lemond az EP képviselői mandátumáról Dobrev Klára. A DK elnöke egy interjúban azt mondta, legkisebb fiuk, a 11 éves Marci, nagyon nehezen viseli, hogy szülei elváltak. Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára válása májusban lett nyilvános, a volt házasok már jó ideje nem éltek közös háztartásban.  Közösen nevelik fiukat  “Közös szülői felügyeletben egyeztünk meg a volt férjemmel: az idő felét velem, a másik felét az apjával tölti. Ugyanakkor – sok más gyerekhez hasonlóan – meglehetősen nehezen viseli ezt a helyzetet” – mondta a Blikknek Dobrev Klára.  […]

    Látványos videón az M1-es autópálya átalakulkása, elképesztő dolgok történnek az éj leple alatt, ezt neked is látnod kell

    Ahogy azt korábban elsőként megírtuk itt a Budapestkörnyéke.hu hírportálon, teljesen felújítják és hátomsávúsítják az M1-es autópályát. A munkálatok már rég elkezdődtek, a legtöbb autós csak a dugókat és a tereléseket érzékeli ebből. Most kiderült, milyen elképesztő munka zajlik éjszakánként, amikor az autósok többsége ezt nem látja. A látványos videót a cikkünk alján éred el. 72 felüljárót kell átépíteni Az M1-es autópálya bővítése nem csupán sávszélesítést jelent. A munkálatok egyik legösszetettebb része a hidak át- és újjáépítése. A kiszélesített pálya ugyanis a meglévő műtárgyak alatt már nem férne el, ezért összesen 72 felül- és aluljárót kell átépíteni vagy teljesen újra megépíteni. Jelenleg ezeknek […]

    Betöltés

    MOK: „Hat óránként öngyilkos lesz egy honfitársunk, közegészségügyi krízis a pszichiátriákon”

    Közleményt adott ki „a szemünk előtt mélybe zuhanó” pszichiátriai ellátásról a Magyar Orvosi Kamara, amely egy fotóval is illusztrálta a drámai helyzetet. Azt írják, a szakma Orbán Viktornak is jelezte, hogy nagy a baj.  Aggasztó az öngyilkosságok száma  „A magyar pszichiátriai ellátás a szemünk előtt zuhan a mélybe” – írja közleményében a Magyar Orvosi Kamara. A kamara tájékoztatása szerint Magyarországon a ’80-as évek óta nem volt annyira aggasztó az öngyilkosságok száma, mint az elmúlt öt évben. „Négy évtizeden át – szinte folyamatosan – csökkentek a számok. 2019-ben azonban a csökkenés megállt. Hat óránként öngyilkos lesz egy honfitársunk.”  A Budapest és […]

    Betöltés

    Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc biztosan nem örül ennek a jó hírnek: Mától 300 ezer forintot vehetünk fel ingyen a bankjaiktól

    Duplájára, 300 ezer forintra emelkedik mától, február elsejétől az ingyenes készpénzfelvételi határ az automatáknál. A havonta legfeljebb két alkalommal igénybe vehető lehetőséget bármelyik lakossági ügyfél kérheti egy bankszámlájához. Fontos tehát: kérni kell! Az új ingyenes készpénzfelvételnek biztosan nem örül a két nagy bank tulajdonosa, Csányi Sándor az OTP Bank és Mészáros Lőrinc az MBH Bank tulajdonosa, hiszen a nyereségük így csökkenhet – vagy mégsem? 300 ezer lett az új ingyenes limit Hiába tiltakoztak a bankok, a kormány végül 300 ezer forintra emeli az ingyenes készpénzfelvétel határát. Február 1-jétől kezdve így már nem 150 ezer, hanem akár 300 ezer forintot is felvehetünk […]

    Eltűnt egy 54 éves nő Vácról: Júlia fiával beszélt utoljára, azóta elérhetetlen

    A rendőrség, sőt Vác alpolgármestere is keresi azt az 54 éves nőt, aki a napokban tűnt el Vácról. Utoljára fiával beszélt, majd soha többet nem tudták elérni telefonon. Boros Leskó Júlia depresszióval küzd.  Eltűnt egy nő  Az 54 éves hölgy január 30-án délután Vác Hegymester utcai otthonából ismeretlen helyre távozott és azóta életjelet nem ad magáról otthonába nem tért vissza, utolsó ismert telefenos lokalizáció által megállapított tartózkodási helye Vác belvárosa.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. A fiával beszélt utoljára  Eltűnése napján, 17 óra körül, kisebbik […]

    Balatonszepezdi rémálom: a TEK kommandósai fogták el az ismert fogorvost, aki bedrogozva akarta megölni szomszédját – videó a cikkben

    Bedrogozva lövöldözött egy közkedvelt fogorvos Balatonszepezden, aki múlt szombat este, miután kábítószerhez nyúlt, rátámadt a szomszédaira, majd ámokfutásba kezdett a BMW-jével.  Kivonult a TEK  Szabályosan letolta az útról az ismert ámokfutó fogorvos BMW-jét a terrorélhárítók páncélautója, miután el akart menekülni balatonszepezdi otthonából – ez látszik az akcióról készült drónfelvételen, amelyet cikkünk végén tudsz megnézni.  A kommandósokat azért hívták ki, mert a 60 éves orvos azt mondta az egyik szomszédjának, hogy megöli, és rájuk robbantja a házat. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Meg akarta ölni a szomszédját  A hatvan éves […]

    Nehéz helyzetbe került a két pici gyermekével magára maradt tahitótfalui férfi felesége: Benedek ruháit a Duna parton találták meg, ő viszont eltűnt

    Közel egy hete keresik azt a férfit, aki Tahitótfalváról tűnt el nyomtalanul. A 36 éves Benedek ruháit a Duna-parton találták meg, a kutató-mentők drónokkal is keresték a vízen, de sajnos nem jártak sikerrel. A férfi Borbás Marcsi kollégája , a műsorvezető is arról írt, hogy nagyon várják vissza. Benedek eltűnése teljesen érthetetlen családja számára is. Felesége  és két pici gyermeke nagyon nehéz helyzetbe került.  Eltűnt Rokonál Benedek  Amint arról korábban beszámoltunk, a Szentendrei Rendőrkapitányság eljárást folytat Rokonál Benedek Lőrinc eltűnése miatt. A 36 éves férfi január 27-én a hajnali órákban a tahitótfalui otthonából ismeretlen helyre távozott. Később a település Duna-parti részén találtak hozzá köthető […]

    Eltűnt Dunabogdányból egy 23 éves fiú, Levente édesanyja a lakosság segítségét kéri

    A szentendrei rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy eltűnt fiatalember megtalálásához, írja a police.hu. A 23 éves Rákos Levente Örs január 30-án a reggeli órákban dunabogdányi otthonából ismeretlen helyre távozott, tartózkodási helye azóta ismeretlen. Személyleírása  Az eltűnt személy 175 cm magas, fehér bőrű, kék szemű, szőkésbarna, rövid hajú, borotvált arcú, vékony testalkatú. Eltűnésekor fekete, térdig érő kapucnis télikabátot, fekete melegítőalsót, kapucnis fekete felsőt, barna színű bakancsot viselt, és fekete hátizsák volt nála. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Édesanyja keresi “Kedves ismerőseim! Tegnapi nap délelőtt (30.-án)fiam ismeretlen helyre ment, azóta […]

    Rabszolgaként tartotta fogva a fiatal nőt a Fejér megyei házaspár: kiverték a fogait, éheztették

    Emberkereskedelem, kényszermunka bűntette és további bűncselekmények miatt indítványozta egy férfi és egy nő letartóztatását a Fejér Vármegyei Főügyészség. A főügyészség tájékoztatás szerint a férfi megismerkedett az átmeneti nevelésből kikerült, jövedelemmel, rendezett lakhatási viszonyokkal, családi kapcsolatokkal nem rendelkező, így kiszolgáltatott helyzetben lévő nővel.  A házaspárhoz költözött  A férfi jobb életkörülmények ígéretével rávette a nőt, hogy a családja házába költözzön. A nőnek házi-, illetve ház körüli, valamint szezonmunkákat kellett végeznie. A gyanúsítottak a munkabért és a 44 ezer forintos támogatást nem adták oda a nőnek. Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.  Kiverték a fogait  […]

    Betöltés