Marsi Anikót és Gyarmati Gábort több minden köti Balatonfűzfőhöz, például ott vásároltak nyaralót, amit most újítanak fel. De legfőképpen az, hogy tavaly ott mondták ki egymásnak a boldogító igent.

Nyaralót vettek 

A Balatonon vásároltak családi nyaralót Marsi Anikó és férje. A TV2 műsorvezetője első férjével, Palik Lászlóval évekig Siófokon, egy luxusvillában élt. Amikor külföldön voltak, akkor is mindig a magyar tenger partjára jártak haza. 7 évvel ezelőtt, amikor Anikó hazatelepült, eladták a siófoki ingatlant és már Budapesten kezdtek új életet. Szerelmével most is a Balaton fővároában szerettek volna nyaralót vásárolni.  A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Siófok megfizethetetlen

„Először Siófokon nézelődtünk, ott lakik a barátnőm, Ági, akivel akkor barátkoztunk össze, amikor az idősebb fiam, Vilmos Siófokon óvodás volt, és az ő kisfia is odajárt. Még lakásokat is néztünk, de mindegyik megfizethetetlen volt” – mondta Anikó a hot!-nak. 

Beleszerettek Fűzfőbe

„Egyszer késő délután a Balaton-parton kocsikáztam, és megtetszett Fűzfő. Másodszorra már Gáborral jöttünk el, és megtaláltuk ezt a házat, amely eladó volt. Beleszerettünk” – így esett a választásuk Balatonfűzfőre.

Két kezükkel újítják fel 

Anikó és Gábor így talált rá egy régi házra, amelyben tulajdonosa 3 évvel ezelőtt meghalt és a rokonok eladták az ingatlant. Ezután maguk kezdték el felújítani az épületet. Gábor szinte állandóan itt él, ő újítja fel a házat. Anikót munkája Budapesthez köti, ezért ő ingázik a főváros és Balatonfűzfő közt. 

Vonattal utazik

„Ha kész lesz, mondhatjuk, hogy szinte a két kezünkkel hoztuk rendbe. Nagyon szeretünk itt lenni, és ugyan a pesti lakásunkat nem adtuk fel, itt olyan békés csend van, tiszta a levegő, szóval imádjuk. Vonattal is lejárok, nem hosszú a menetidő. Olyankor Gábor kijön elém az állomásra, és máris itthon vagyunk” – mondta Anikó. 

Itt házasodtak össze

Marsi Anikó és Gyarmati Gábor tavaly szeptemberben házasodott össze Balatonfűzfőn. Az esküvői helyszíntől néhány percre van jelenlegi házuk. 

Esküvői helyszín

„Nem volt nehéz rábukkannunk az igazán mesebeli helyszínre, néhány percre a mi kis rózsaszín otthonunktól. Amikor megláttuk a hófehér korlátot egy kerítés mögé zárva, a háttérben a lélegzetelállító balatoni panorámával, úgy éreztük, hogy itt kellene összeházasodnunk, és így is lett” – mondta a TV2 műsorvezetője. 

Anikó két éve vált el 

2021 júniusában derült ki, hogy Marsi Anikó és Palik László már nem élnek együtt. A sztárpár házassága már korábban megromlott, elmondásuk szerint azért, mert Palik László hosszú időt töltött távol a családjától, amikor az Exatlont forgatta. Két évvel ezelőtt is, fél évig tartó műsorfelvétel után már nem a család otthonába tért vissza Budapestre, hanem külön költözött. 

Szulák Andrea gyermekének apja

Anikó hónapokkal később már meg is találta a boldogságot. Ekkor ismerkedett meg Gyarmati Gáborral, aki Szulák Andreával élt évekig, közös gyermekük is született. Majd elhagyta az énekesnőt, és Agócs Judit oldalán kereste a boldogságot. Amikor a színésznő várandós lett, Gábor elhagyta. Ezek után szeretett bele Marsi Anikóba, akivel hivatalosan is összekötötte az életét.  A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Marsi Anikó – Forrás: Balatonkornyeke.hu montázs