Csőstül jött a baj annak a 33 éves férfinak a nyakára, akihez egy közműlopás miatt szálltak ki a rendőrök. Noha eleinte a tulajdonos nem került elő, azonban később megtalálták – csakúgy, mint a padlásban nevelgetett kannabisztöveket.

Szimpla közműlopásnak tűnt

November 17-én, egy közműszolgáltató feljelentése miatt szálltak ki a rendőrök egy balatonkenesei családi házhoz. Azt gyanították ugyanis, hogy a házban lopják az áramot. A helyszínen a nyomozók és a szakemberek közösen megállapították, valóban nem fizetnek a közművek után.

Aztán valami mást is előkerült

Az elkövető sem volt tőlük nagyon messze: a 33 éves férfi a ház pincéjében bujkált, azonban a rendőrök megtalálták és jelenlétében szemlét tartottak. Ennek során az egyenruhások a ház padlásterében 25 tő kábítószergyanús növényt és 20 db növényi csírát is találtak, ami után a fiatalember menekülni próbált a lakásból, de őt az udvaron elfogták és megbilincselték. 

Marihuána volt

A nyomozók által lefoglalt növényekről és csírákról a botanikus szaktanácsadó megállapította, hogy azok kábítószernek minősülő, kannabisz származékok. Ezt kővetően előállították a helyi kapitányságra, lopás és kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. gyanúsítottként hallgatták ki. Azóta a bíróság már elrendelte letartóztatását.

Ezt az ültetvényt találták nála

Ez pedig az illegális átkötés

(Nyitóképünk illusztráció, forrása a Facebook. Cikkünkben használt képek pedig a rendőrségi helyszíni szemléjén készültek.) fényképek.)