Huszonhárom éves volt, amikor édesanyja eldobta magától az életet. A Piramis együttes frontembere mosz őszintén mesélt azokról a nehéz időkről.

Ultimétumot kapott

„15 éves voltam amikor az édesanyám kitett otthonról. Hogy miért? A szüleim már nem éltek együtt. Én az anyámmal maradtam, és akkor már zenéltem, éjszakába nyúlóan zenéltem, koncertjeim voltak. Számtalan vitánk volt az édesanyámmal az életvitelem miatt. Egyszer aztán azt mondta: fiam, ha erre a próbára elmész, akkor már ne is gyere többet haza!”

Nem megmondtam?

„Elmentem, próba után este tízkor felhívtam, mondtam neki, anya most végeztünk, mi legyen? Kisfiam, nem megmondtam? Ez volt az utolsó szava, én pedig letettem a telefont” – tette hozzá.

Később tudtak csak kibélkülni

Révészt zenész barátja, Póka Egon szülei, Vera néni és Pali bácsi fogadták be, és két évig lakott náluk. A zenésznek később sikerült rendeznie a kapcsolatát az édesanyjával. Elmondása szerint akkor rendeződött a kapcsolatuk, amikor 1972-ben a Generál együttessel megnyerték a Ki mit tud?-ot. Az Erkel színházban a válásuk ellenére az édesapja mellett ott ült édesanyja is, akivel azután ki is békültek.

Otthon volt, amikor a tragédia történt

Nem sokkal később azonban hatalmas tragédia történt. „Huszonhárom éves voltam, amikor az édesanyám öngyilkos lett. A vonat alá ugrott. Egyetlen gyermeke voltam. Amikor a tragédia történt, épp nem voltam otthon, Budapesten, a nagyszüleimnél voltam” – árulta el Révész.

Nem tudni, mi volt az oka

„A gyászunkban csak egymásra számíthattunk, összekapaszkodva éltük túl ezt a fájdalmat– mondta Révész Sándor, aki azt azonban nem árulta el, mi volt az oka az édesanyja öngyilkosságának.

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

(Kiemelt képünk forrása a Facebook.)