Úgy tudni, már figyeltek a rendőrök a zenészre, mivel rendszeresen megszegte a sebességhatárokat. Múlt hét szerdán bíróság elé állították, ahol komoly pénzbírságot kapott.
Azt hitte, érinthetetlen
„Már vadásztak rá, mert notórius gyorshajtó. Mivel 2015-ben szerepelt egy rendőrségi kampányban és klipben, amely a roma fiatalok számára népszerűsítette a rendőri hivatást, azt hitte, »sérthetetlen«. Vélhetően ezért is mert autóba ülni, miután bevonták a jogosítványát” – mondta egy bennfentes rendőrségi forrás a Blikknek.
Több százezer forintot kell fizetnie
Oláh Gergő pár napja engedély nélküli vezetés miatt három nap elzárást – amit előtte letöltött, háromnapos őrizettel letudottnak tekintett a bíróság, -, illetve 300 ezer forintos pénzbírságot kapott még. Ezenfelül 3 hónapra eltiltották a vezetéstől.
Adott esetben utóvizsgázni kell
Amennyiben újra a volán mögé ül. „Nagyon fontos, hogy a pontok elévülése – a szabálysértések elévülésének 2 évével szemben – 3 év! Ezt sokan figyelmen kívül hagyják vagy nem is tudnak róla, pedig ennyi ideig gyűlnek a büntetőpontok. A 12. pont után a szabálysértő kap egy figyelmeztetést, hogy hamarosan eléri a 18 pontot, amikor is a vezetői engedélyét elveszik, utánképzésen kell részt vennie, és újra vizsgáznia kell, hogy visszaszerezze” – mondta a lappnak Borbély Zoltán közlekedési szakjogász.
Halmozódhat is
A szakjogász szerint pénzbírságként ilyenkor maximum 150 ezer forintot szabnak ki a szabálysértőre. Ez azonban – mint Oláh Gergő esetében is – halmozódhat, ha az illető ismét autóba ül és vezet.
Felesleges erődemonstráció.
Azt is hangsúlyozta, a háromnapos elzárás ugyan nem példa nélküli, de nem is mindennapos eljárás. – Semmi értelmét nem látom ilyenkor az őrizetbe vételnek, nem is minden kapitányság alkalmazza. A személyes véleményem az, hogy ez egy felesleges erődemonstráció, hiszen a „visszatartás jelleg” sem érvényesül három nap alatt – mondta.
(Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs.)