Nagyipari mennyiségben terítette az anyagot, az ügyészség fegyházban látná a középkorú férfit.

Virágnyelven beszélt

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 52 éves férfival szemben, aki 2020 nyarától az elfogásáig, jelentős mennyiségű kokaint és marihuánát értékesített Budapesten, amelynek során a megrendelt adagokat kódnyelven egyeztette a vevőivel – tudatta a hétfőn a Fővárosi Főügyészség.

Haverjainak dobta szét az anyagot

Bűnös üzelmei 2020 nyarától kezdődően, egészen a 2021 májusában történt elfogásáig tartottak a főváros területén. Az elkövető az általa beszerzett kábítószereket egy 7. kerületi bérelt lakásban tárolta, és azokat nagyobb részben a baráti, illetve ismerősi körébe tartozó személyeknek értékesítette, a fennmaradó részt pedig elfogyasztotta.

Perc és idő

A férfinak legalább 16 visszatérő vásárlója volt, akiknek a megrendelt kábítószert többnyire az erzsébetvárosi lakásban adta át, de volt olyan is, hogy a vevők lakására, vagy forgalmas belvárosi vendéglátóhelyek környékére beszélték meg az átadással egybekötött találkozót. A vádlott a megrendelés részleteit kódnyelven egyeztette az ügyfelekkel, amelynek során a mennyiségeket jellemzően a „perc” és „idő” szavak használatával egyeztették.

Másfél kilogramm kokain

A nyomozók a férfit 2021. május 5-én a soroksári piac környékén fogták el, amikor éppen kokaint adott át az egyik ügyfelének. A rendőrök ezután a díler erzsébetvárosi lakásán több mint 1,5 kilogramm kokaint, valamint marihuánát is találtak, továbbá a kábítószerek porciózásához szükséges eszközöket, és kábítószer-kereskedelemből származó készpénzt – mintegy három és fél millió forintot, valamint 1400 eurót foglaltak le.

Fegyházba küldenék a dílert

A Fővárosi Főügyészség az 52 éves férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, és vele szemben fegyházbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.

(Kiemelt képünk a férfi lakásán tartott helyszíni szemlén készültek, forrás: police.hu.)