Ezzel szemben az V. kerületi polgármester úgy látja, nem csak az ültetés került ennyibe, de péládul a téren található szökőkutat is átalakították, hogy víztakarékos legyen, s ehhez a szükséges eltromos hálózatot is átalakították.
Villámgyors fejlődés
Már az első tavasszal árnyékot adnak azok a fák, amelyeket a belvárosi Szomory Dezső téren ültetettek el – állította a fideszes vezetésű belvárosi önkormányzat az rtl.hu megkeresésére. A hivatalos jellemzés szerint „nagyméretű”, illetve „extra méretű” növényeket az elmúlt hetekben telepítették, méghozzá az úgynevezett stockholmi rendszerrel.
Így tevődnek össze a költségek
A költségvetés szerint a fák beszerzése 30 millió forint, ugyanennyibe kerül a Fák elültetése a Stockholm-rendszerrel. Az automata öntözőrendszer kiépítése és a téren található szökőkút átalakítása, valamint az elektromos hálózat fejlesztése: 40 millió forint. Az egyéb építészeti, tervezési, ellenőrzési, adminisztratív munkák 11 millió forintot tettek ki.
Ennyiből oldotta volna meg a főváros
Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze szerint ha tényleg csak a Szomory Dezső tér három fájáról van szó, akkor a 111 millió durván túlárazottnak tűnik, mivel például nem kellett közművet sem kiváltani. A főváros ezt az ültetést fánként 5 millióból megoldotta volna.
Nem biztos, hogy megmaradnak
A tájépítész szerint a túl nagy fák is problémásak: nagy lesz az ültetési sokk. Jelezte, drukkol a fáknak, de a megeredésük a következő 5 évben pengeélen táncol majd. A Mai Belváros posztja szerint a fák ültetése mellett a Szomory Dezső téren a szökőkutas medence vízgépészeti rendszerét is felújítja a víztakarékosság jegyében az V. kerületi önkormányzat.
Automata öntözőrendszert telepítettek
„A Belváros Önkormányzata elkötelezett a lakókörnyezet élhetőbbé tételében, fejlesztésében és a zöldfelületek növelésében. A Szomory Dezső téren a zsúfolt közműhelyzet ellenére is lehetőség nyílt 3 extra nagy méretű, 20-30 éves, várostűrő fa telepítésére. A fák vízellátásáról esőérzékelővel ellátott automata öntözőrendszer gondoskodik majd” – írták.
Nem csak maga az ültetés került ennyibe
Szentgyörgyvölgyi Péter, a kerület fideszes polgármestere korábban a Blikknek azt mondta a költségekről, hogy a beruházás része még az automata öntözőrendszer kiépítése, valamint a téren található szökőkút átalakítása, hogy az víztakarékos legyen, a hozzá szükséges elektromos hálózat fejlesztésével együtt. Ez mintegy 40 millió forint. Aztán a mérnöki tervezés, a műszaki lebonyolítás, műszaki ellenőrzés, engedélyeztetési, hatósági díjak is a költség részét képezik.
Magántőkét is bevonnak
A beruházásainkhoz egyébként rendszeresen pályázunk támogatásra is – nyertünk is például a Belügyminisztérium, a Szerencsejáték Zrt., illetve az MVM Zrt. pályázatán –, de a fővárosban szinte egyedülálló módon a magántőkét is bevonjuk a fejlesztéseinkbe. Ez itt is így történt – tette hozzá.
(Kiemelt képünk a tér látványterve látható.)