Hatvankét évesen kezd új életet Ivancsics Ilona. A Szomszédok egykori Vágási Jutkája tizenöt év után szakított párjával, majd felszámolta az addig közösen vitt magánszínházukat, amelynek kellékeit és díszleteit nemrég árulni kezdte.

20 évig működött a színháza

Ivancsics Ilona két évtizede működteti nagy sikerrel az „Ivancsics Ilona és Színtársai” nevű társulatát, mely alkotóműhellyel komoly hazai és nemzetközi sikereket értek el. A siker lendületének előbb a 2020-as Covid-járvány, később pedig a színésznő magánéletét és az üzletét egyszerre érintő komoly változás vetett véget. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Együtt vitték a színházat

A Szentendrén élő színésznő egy gyermekelőadáson találkozott először Péterrel. Szerelmesek lettek egymásba, összeköltöztek és együtt alapították a színházukat. A marketingesként dolgozó férfi vitte a pénzügyeket, Ilona pedig a cég szakmai részét. 15 év után azonban véget ért a kapcsolatuk. 

Egyedül maradt

Ilona az elmúlt egy évben, mindent megtett, hogy egyedül is működtesse a magánszínházat, mára be kellett látnia, hogy erre nincs esélye. A pénz elfogyott, a színtársulat feloszlott. Ilona egyedül maradt. 

Facebookon árulja a díszleteket

A színésznő a napokban Facebook oldalára írta ki, hogy arra kéri az ismerőseit, hogy osszák meg az általa feltöltött szöveget: „Színházasok figyelem! Most számolom fel a díszlet-, jelmez-, kellékraktárt, ha szükségletek van valamire, ami a színház-csináláshoz kell, biztos akad nálam. Írjál bátran, visszahívlak.”

Elfogytak a tartalékai

„Nincs mit titkolnom, a régi állapotában a színházat nem tudom továbbvinni. A tartalékaim elfogytak, a nulláról kell most újrakezdenem! 15 év emlékei kerülnek most kiárusításra, melyeknek nem csak anyagi értelemben véve értékesek. Az eszmei értékük megfizethetetlen. Minden jelmezhez kötődésem van, de el kell engednem őket, nincs mese” – mondta a Borsnak a színésznő.

Mindent pénzzé tesz

„Az elmúlt másfél évtizedben nagyszabású előadásaink voltak, rengeteg jelmez, díszletelem, bútor kerül most eladásra már, ha elviszik. És van egy komplett összecsukható, 150 férőhelyes nézőterem is, takaró falakkal… Nagyon profi cucc. Remélem minél több mindent sikerül értékesíteni. Ami megmarad, azt felajánlom rászoruló színházaknak”. 

Túl kell élnie ezt az időszakot

Ivancsics Ilona azt mondja, hogy nagyon nehéz hónapok vannak mögötte. „Úgy érzem, kifelé megyek a rossz szakaszból, elmúlt a szorongásom attól, hogy azt érzem egyedül vagyok. Mára bizakodóbb lettem. Somogyi lány vagyok, a vérem azt diktálja, hogy tovább kell menni és túl kell élni!”

Kétszemélyes darabokban lép fel

„Én színésznő vagyok, ebből a szakmából kell megéljek, így nincs más választásom, mint kreatívnak lenni és keresni az új lehetőségeket. Ezen gondolatmenet kapcsán született meg a fejünkben a kétszemélyes darabok színre állítása. Vincze Lillával és Ábrahám Edittel is van külön műsorunk, melyeken már most látni, hogy sikeresek lesznek, szeretik a nézők. Ez a legfontosabb egyébként, hogy a közönség szeressen minket. Hisz ezért csináljuk ezt az egészet”. 

Nem szerette Budapestet

A Somogy megyei Nagybajomból származó színművész a főiskolás évei idején, vidéki lányként nem kedvelte meg a fővárosi életet. A hetedik kerületben lakott, de az „sok volt neki”. Szeretett volna Budapest közelében, de mégis egy kisvárosban lakni. Így esett a választása Szentendrére, amely akkor a kiköltözés szempontjából nem volt olyan divatos, mint most – mondta egy korábbi interjújában Ivancsics Ilona.

Ezért költözött Szentendrére

kezdő színészként nagyon kevés pénze volt, viszont amikor megkapta az évekig futó TV-sorozat, a Szomszédok egyik főszerepét, fel tudott venni hitelt és megvehette a szentendrei házát. A színtársulatot irányító művész azért szereti Szentendrét mert közel van a fővároshoz és gyönyörű a város fekvése. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: