Megható interjút adott Baranyi László, aki a napokban ünnepelte a 96. születésnapját családja társaságában. A Família Kft. egykori sztárja napokig nem érezte jól magát, végül úgy döntött, orvoshoz fordul, mivel tudta, valami nincs rendben.

Sokkal jobban van

Ahogy írtunk róla, a Família Kft. színésze egy héttel ezelőtt került kórházba, miután sztrókot kapott, miközben egy focimeccset nézett. Mára már sokkal jobban van, vidáman adott interjút a TV2 Mokkájának, melyben elmesélte, pontosan hogyan is történt az eset.   A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megijedtek

Elmondása szerint villogni kezdett a látása, majd egyre inkább elzsibbadt az arca. Ő is és a felesége is nagyon megijedt, Klára először azt hitte, hogy férje csak bolondozik. „Mert a színpadon csináltam sok ilyen szerepet, szerettem ezeket a karaktereket” – tette hozzá Baranyi László, aki könnyekig hatódott azon, hogy ilyen kedves módon köszöntötték őt a születésnapján – írja a Blikk.

Nem érezte jól magát

Baranyi László hétfő óta fekszik kórházban. A színművész napok óta nem érezte jól magát, végül úgy döntött, orvoshoz fordul, tudta, valami nincs rendben. Nagy volt az ijedtség, de már sokkal jobban van, megkapta a megfelelő kezelést, vár rá még néhány vizsgálat, de alig várja, hogy haza engedjék. Az utóbbi időben több problémája is volt az egészségével, bizakodó, hogy több baj nem fog történni.

Hétfő óta fekszik a kórházban

„Kisebb sztrókot kaptam. A fél arcom lebénult, a beszédközpontom sérült, és nem tudtam rendesen beszélni. Három hete éreztem, hogy valami nincs rendben, csak húztam az időt, mert féltem, hogy mi fog kiderülni. Sajnos még nem tudom, mikor engednek haza, de már sokkal jobban vagyok” – mondta a legendás művész.

„Nagyon megijedtem”

 „Káprázott a szemem, nem tudtam beszélni, szakaszosan elment a beszédhangom, de csak úgy fél percig tartott. Szegény nejem, és bevallom férfiasan én is nagyon megijedtem, azt hittem, itt a vége” – tette hozzá a Borsnak.  

„Jó kezekben vagyok”

„Vasárnap aztán újra előjött, de már sokkal erősebb volt, és az arcom is nehezebben rendeződött vissza, ezért döntöttünk úgy, hogy orvoshoz fordulok. Szerencsére öt percre lakunk a kórháztól és átsétáltunk Klára asszonnyal. Ahogy beértem zakóban, már kísértek is a kórterembe. Infúziós kezelést kapok, jó kezekben vagyok, már a hangom is visszajött” – fejezte be az ijesztő történetet.

Még nem százszázalékos

A szépemlékű Família Kft sztárja szerencsére most már jobban van, hangján, beszédén már semmi sem érezhető, ennek ellenére még mindig nem érzi magát százszázalékosnak.

Még nem engedték haza

„Nemrég vettek vért, úgy volt, hogy holnap hazamehetek, de egyelőre bent kell maradnom, további vizsgálatok várnak rám. Az étvágyam egyébként nagyon jó, és most különösebben nem érzek semmit, inkább éjjel az ujjaim hegyén érzek zsibbadást” – fűzte hozzá a lapnak. Baranyi László június 14-én lesz 96 éves. Most szobatársait szórakoztatja történeteivel, és nagy öröm számára, hogy sokan emlékeznek a Família Kft.-re.

Súlyosan megsérült

A BudaPestkörnyéke.hu februárban írt arról, hogy tavaly ősszel mentő vitte kórházba a művészt, aki egy forgatásra igyekezett, de megbotlott és elesett. Az esés miatt betört a feje, a válla pedig súlyosan megzúzódott.

Elveszítheti a kezét

„A baleset óta eltelt több mint négy hónap, és azt nem mondom, hogy nem javult az állapotom, de a vállammal és a térdemmel természetgyógyászhoz járok. Azt mondta, muszáj mozgatni, hogy ne tokosodjon be, ellenkező esetben elveszíthetem a bal kezemet” – mondta akkor a színész.   A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Baranyi László – Forrás: YouTube