Sokkos állapotban van az a fiú, aki szombat este elgázolt egy 43 éves nőt, aki az úttesten feküdt. A két család egymásra mutogat, ugyanis a sofőr családja szerint már rég halott volt az asszony, amikor a fiú áthajtott rajta.

Tragédia Tiszavasváriban

Megdöbbentő baleset történt szombat este 9 óra után Tiszavasváriban a Szilágyi út és a Vasvári Pál utca kereszteződésében. Az áldozat egy 43 éves nő, akin szó szerint áthajtott autójával egy 22 éves fiú. A nő a kereszteződésben feküdt, sötét ruhát viselt, és olyan súlyosan megsérült, hogy már helyszínen elhunyt.  A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

12 gyermek édesanyja

Az eset után a két család egymást hibáztatja. Az áldozat családja döbbenten áll az asszony halála előtt. Egyelőre csak találgatások vannak arra, hogy pontosan a 12 gyermekét és 2 unokáját magára hagyó asszony hogyan került az úttestre. 

Nem volt egyedül

„Sajnos egyelőre nem tudunk semmi pontosat. Annyi biztos, hogy volt vele valaki, aki láthatta is a balesetet. Végig nézhette, hogy átmegy az autó Verán. A tragédia előtt vele sétálgatott és italozott” – mondta Vera egyik rokona. 

Keresik a szemtanút

„Úgy tudjuk, hogy nem volt nagyon berúgva, így nem valószínű, hogy ezért feküdt le az útra. Mindenesetre, keressük a szemtanút, aki aznap este vele volt, hogy tisztázza a helyzetet!” – mondta szomorúan az áldozat rokona. 

Sokkot kapott a sofőr 

A Ripost úgy tudja, a 22 éves fiú hazafelé igyekezett, amikor meglátta Verát, aki keresztbe feküdt az úton. A sofőr már nem tudott megállni, így gázolhatta el az asszonyt. A sofőr az eset után sokkot kapott. 

Esélye sem volt 

„Verának esélye se volt túlélni a gázolást, mert teljesen átment rajta az autóval. Először a nagybátyját hívta, aki kisietett a helyszínre és ő hívta a mentőket.”

Súlyos vádak 

A baleset után a fiú édesanyja súlyos vádakat osztott meg a Facebookon. Azt állította, hogy Verát agyonverte az élettársa, és már halott volt, amikor átmentek rajta az autó. 

Menteni akarja a fiát

„Pedig ez nem igaz, hiszen az élettársa otthon aludt! Egyszerűen csak menteni akarta a fiát, aki elgázolta Verát. Ismerjük a sofőr családját már korábbról. A baleset után a rokonságból fel is vették velük a kapcsolatot” – mondta az áldozat rokona.  A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt történt a baleset

Kiemelt kép: illusztráció