Mint ismert Marics Peti és Tóth Andi néhány hónapon keresztül egy párt alkottak. Sokáig úgy tűnt, a szerelmesek között hatalmas a boldogság, ám egyszer csak bombaként robbant a hír, hogy a fiatalok útjai szétváltak.

A szakítás

A szakítás idején még mind a ketten a Sztárban Sztár zsűrijében ültek, s feltehetően egyikük számára sem volt túl jó a helyzet, pláne, hogy Andi volt már hasonló szituációban, amikor versenyzőként Szabó Ádámmal kellett gyakran együtt színpadra állnia, sőt a végső döntőbe is ők ketten kerültek. Ami azért nagyon paradox, mert Andi és Ádám korábban egy párt alkottak. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem volt csendes

Peti és Andi szakítása ráadásul egyáltalán nem volt csendes, legalábbis az énekesnő néhány Instagramon közzétett sztoriban beszélt a dologról, Peti viszont nem különösebben kommentálta a történteket.

Belekötött Petibe

Mostanra már azt hihettük volna, hogy a volt szerelmesek között elült a vihar, de nagyon úgy fest, hogy Andi azért megtalálja az alkalmat, hogy belekössön egykori párjába.

Vegyél inkább sütit

Az énekesnő Instagramon sztoriban közölte a következőket: „Üdvözöllek. Azért akartam beszélni veled ezen a szép borús napon, mert az elmúlt években több megkeresést is kaptunk, hogy reklámozzunk bizonyos sportesemények fogadásával kapcsolatos oldalak applikációit. Akkor beszéljünk erről! Ne ba***ál el több százezer, több millió forintot arra, hogy vajon berúgnak-e egy labdát egy hálóba. Vegyél inkább egy süteményt a barátnődnek. Az csak ezer forint” 

Petinek üzent

Persze most joggal merülhet fel a kérdés. mért üzent ezzel Marics Petinek. Nos, erre roppant egyszerű a válasz, az énekes ugyanis nem sokkal Andi sztorija előtt posztolta a felületén, hogy zenésztársával, Valkusz Milánnal elmerültek a sportfogadás rejtelmeiben.

Új szerelem

Peti az egyik sportfogadásra specializálódott oldalt reklámozta, Andi kemény szavai pedig feltehetően a zenésznek is szóltak. Marics Peti egyébként már úgy fest túl van Tóth Andin, ugyanis nemrégiben egy fiatal színésznővel, Kovács Gyopárral boronálták össze.

Pletykák

A ValMar duó tagja egyelőre nem erősítette meg, hogy újra szerelmes, de több jel is arra utal, hogy a fiatal lány és az énekes egy párt alkotnak. Gyopár még a zenekar egy legutóbbi klipjében is feltűnt, színházi berkekben pedig egyre többen pletykálják, hogy tényleg együtt vannak. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

Megcsalás vethetett véget Tóth Andi és Marics Peti szerelmének

Kiemelt kép: Marics Peti, Tóth Andi – Forrás: TV2