Nem áll valami kimondotabban jól a férfi szénája, ugyanis lopás miatt már korábban is elítélték, ráadásul épp egy felüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt szegte meg a törvényeket.
Hamarosan bíróság elé áll
A Kecskeméti Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és lopás vétsége miatt vádat emelt a Jakabszállási Önkormányzatnál közmunkásként dolgozó férfival szemben – olvasható a vádhatóság csütörtöki közleményében.
A hivatali udvarban ténykedett
Mint írják az ügy előzménye, hogy a helybéli, büntetett előéletű férfi közmunkásként dolgozott a Jakabszállási Önkormányzatnál. A férfi idén, július első napján déli órákban bement a polgármesteri hivatal udvarára, ahol nyitva találta az önkormányzat egyik autóját, amelynek gyújtáskapcsolójában még az indítókulcs is benne volt.
Lopott mindent, amit csak lehetett
Ekkro kihasználta, hogy ismerős terepen mozog, ezért az udvaron lévő garázsból kihozott és az autóba bepakolt egy sarokcsiszolót, egy véső-fúró kalapácsot, három karton ásványvizet és még egy csomag toalett papírt is, azért, hogy azokat ellopja. A lopott dolgokkal megpakolt autóval az önkormányzat udvaráról átállt a szomszédos ingatlan elé, ahol a gépjárművet lezárta, majd gyalogosan távozott. A férfi a gépjárművet jogtalanul használta.
Megtérült a kár
Az autót a lopott dolgokkal együtt egy önkormányzati alkalmazott a szomszédos ingatlan előtt megtalálta, így a lopással okozott, közel 130 ezer forintos kár teljes egészében megtérült. A férfit lopások elkövetése miatt már többször ítélték szabadságvesztésre, a mostani bűncselekményét már különös visszaesőként, egy felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt követte el.
Végrehajtandó börtönt kér az ügyészség
Az ügyészség a férfit jármű önkényes elvételének bűntettével és kisebb értékre elkövetett lopás vétségével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását, valamint a felfüggesztett szabadságvesztés utólagos végrehajtásának elrendelését indítványozza. Bűnösségéről a a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
(Kiemelt képünk illsuztráció, forrás: Facebook.)