Udvaros Dorottya kapta a Nemzet Színésze elismerést azzal, hogy a cím jelenlegi tizenegy birtokosa őt választotta a 2023. május 8-án elhunyt Máthé Erzsi helyére. A most eltávozott színészlegenda helyére a grémium hétfőn délelőtt választotta meg az új tagot, aki társaihoz hasonlóan, élete végéig nettó 630 ezer forintos havi juttatásban részesül majd.

Udvaros Dorottyára esett a választásuk

Máthé Erzsi május 8-i halála után hétfő délelőtt gyűltek össze a Nemzet Színésze címmel kitüntetett művészek, hogy megválasszák az elit társaság tizenkettedik tagját. Sokáig nem kellett győzködniük egymást: viszonylag hamar megválasztották Udvaros Dorottyát. Az eseményt a Nemzeti Színházban tartották meg, azok a művészek pedig, akik egészségi állapotuk miatt nem tudtak személyesen részt venni a döntésben, telefonon keresztül kapcsolódtak be a választásba. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Édesanyjának ajánlja

„Sikereimet az édesanyámnak ajánlom, hiszen rengeteget kaptam tőle. Nem csupán örököltem egy adottságot, de az élethez való hozzáállásomat is meghatározta” – mondta a színésznő, miután megtudta, hogy ő lett Máthé Erzsi utódja. 

Rengetegen megérdemelnék

„Nem könnyű a döntés, hiszen egyszerre szomorú az ok, ami miatt összegyűlünk, ugyanakkor rengetegen megérdemelnék ezt az elismerést. Nem tudom, hogyan döntök majd, de addig ülünk bent, amíg olyan döntést hozunk, amivel mindannyian egyetértünk” – fűzte hozzá a legendás színész.

Kimagasló teljesítmény

A Nemzet Színésze titulust azon művészek kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése terén kimagasló érdemeket szereztek. A cím annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott, betöltötte a 62. életévét és 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot – évadonként legalább egy szerepben – a budapesti Nemzeti Színház színpadán töltött.

630 ezer forint havonta

A jelenlegi tagok, Csomós Mari, Almási Éva, Lehoczky Zsuzsa, Molnár Piroska, Bodrogi Gyula, Jordán Tamás, Balázsovits Lajos, Cserhalmi György, Király Levente, Szacsvay László,Tordy Géza és immár Udvaros Dorottya életük végéig havi nettó 630 ezer forint juttatásban részesülnek.

Páratlan pályafutás

A 68 esztendős Udvaros Dorottya a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1978-ban a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött. 1981-ben a Nemzeti Színház (jelenlegi nevén Pesti Magyar Színház), 1982-től a budapesti Katona József Színház alapító tagja volt. 1994-től az Új Színház, 1997-től a Bárka Színház, 2002-től a Nemzeti Színház tagja.

Felelősségre vonták

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról a napokban, hogy több társával együtt még egy 2021-ben elkövetett tettéért vonták felelősségre a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznőt. Udvaros Dorottya úgy véli, helyesen cselekedett, és sem ő sem társai nem követtek el bűncselekményt.

Részt vett a Greenpeace akciójában

Udvaros Dorottya más Greenpeace-aktivistákkal együtt egy állami gigaberuházásnál szedte le a fecskék ellen telepített hálót. A cölöpökre épített házakhoz telepített hálóval azt kívánták megakadályozni, hogy a madarak ott fészket rakjanak. 

Feljelentették őket

Az akcióban résztvevő Greenpeace aktivistákat feljelentették. Az ügy addig fajult, hogy bíróság elé is kerültek. Így került a vádlottak közé Udvaros Dorottya is. „A vádlottak és további öt társuk cselekményükkel a Sporton-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. képviselőinek összesen 102.875 forint kárt okoztak” – hangzott el a bírósági tárgyaláson. A 30 milliárdos beruházás ellen a környezetvédők már régóta felemelték a hangjukat, csakúgy, mint a helyiek. Félelmeik szerint a környezet rombolásával jár a Fertő-tó partjára tervezett luxusszálloda és a hozzá tartozó sportközpont. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Udvaros Dorottya. Fotó: Youtube.