Döbbenetes titkot osztott meg a nyilvánossággal a népszerű színész. Kiderült az is, hogy hamar önállósodnia kellett, ugyanis 14 évesen költözött fel a fővárosba
Soha nem hangzott el
Édesanyját és édesapját is magázta, ami már akkor is furcsa volt osztálytársai számára, az a szó, hogy szeretlek, így még véletlenül sem tudott elhangozni a szülei felé – erről beszélt a Sorok között felvételén Szabó Győző.
Óvatosan bánik a szavakkal
„Épp a napokban fogalmazódott meg bennem, hogy a magyar nyelv miért csak úgy tud fogalmazni, hogy a szeretlek szó az tegeződő, így én ezt sosem mondtam a szüleimnek.” A színész egyébként is óvatosan bánik a szóval, nem osztogatja, hiszen neki sem mondták gyerekként soha.
Nem emlékszem ilyenre
„Minden, amit szeretnél elmondani egy szóban, arra a magyarban nincs szó. Szeretem ezt a szót, de sosem akarom elkoptatni, mindig akkor mondom, amikor pontosan ott és akkor helyénvaló és ott érzem, és ki kell, hogy mondjam. 48 éves voltam, mikor édesanyám meghalt és nem tudtam neki elmondani soha. Egy anya-fiú kapcsolatban természetes, hogy ezt érzi az ember, de nekem sem mondták ők soha, nem emlékszem ilyenre. “ – avatta be Lutter Imrét a színész.
Hamar kiderült, hogy színész lesz
Arra a kérdésre, hogy neki mondták-e a szülei, látható fájdalommal válaszolta, hogy nem emlékszik. Szabó Győző hamar önállósodott, 14 évesen költözött Budapestre. A Képzőművészeti Főiskolára járt, színészetet nem tanult, de hamar kiderült, hogy mégis ez az útja.
Hamar befutott
Első színházi szerepét a Bárka Színházban kapta. 23 éves korában a Katona József Színház társulatának lett tagja, miközben a filmes világ is kinézte magának. Az igazi népszerűséget a Valami Amerikában alakított nőcsábász rosszfiúja hozta meg neki, onnantól kezdve az ország egyik legkedveltebb színésze lett – derül ki az atv.hu beszámolójából.
(Kiemelt képünk forrása: RTL.)