Egy hosszú eljárás végére került pont, a zenésznek még több mint egy évet kell a rácsok mögött töltenie, amennyiben jól viselkedik. Volt feleségét felmentették minden vád alól.

Jogerős verdikt

Ma kihirdették az ítéletet Galambos Lajos áramlopási ügyében. Másodfokon súlyosbították az ítéletet, börtönbüntetést kapott. Lopás és egyéb bűnök elkövetésében az elsőfokú ítéletet súlyosbították: Galambos Lajos 3 év hat hónap börtönbüntetést kapott, a közügyektől pedig 4 évre tiltottak el. Emellett több mint 4 millió forintot és további bűnügyi költségeket kell megfizetnie – írja a Blikk. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Majd’ egy évtizedes eljárás

Galambos Lajost 2015 óta vádolják nyolc társával együtt víz-, gáz- és áramlopással. A zenészre első fokon tavaly szeptemberben 2 év 10 hónap börtönbüntetést szabtak ki, emellett három évre eltiltották a közügyektől, továbbá pénzbüntetést kapott, illetve 11 milliós vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság. Az ügyészség azonban súlyosítást kért, így idén ősszel elkezdődött az ügy másodfokú tárgyalása.

Volt feleségét felmentették

Az ügyészség fellebbezése és az ügyvédi perbeszédek után október 13-ra várták az ítélethirdetést, ám az a tárgyalás elmaradt, így ezt ma pótolták a Budapest Környéki Törvényszéken. Galambos Lajos nem jelent meg a bíróságon. A tárgyalásra viszont elment a trombitaművész korábbi felesége. Boglárka, az utolsó szó jogán fel is szólalt a bíróságon. Ő másodrendű vádlott az ügyben: bár elsőfokon felmentették, az ügyészség fellebbezett, letöltendő szabadságvesztést kérve rá. Az asszony csupán annyit mondott, hogy nem bűnös, és arra kérte a bíróságot, mentsék fel a vádak alól – ez meg is történt. A megjelent további két vádlott ugyanezt mondta.

Jól kell viselkednie

Lajcsi egyébként számolhat azzal a 125 nappal, amit már a rácsok mögött töltött, vagyis ennyivel rövidülhet a büntetése, és persze ott van még a harmadolás lehetősége is, hiszen jó magaviselettel akár egyharmadával csökkenthető a büntetés.

Törvénytelen „rezsicsökkentés”

Az ügyészség azzal vádolta Galambos Lajost, hogy egy mocsai lakóházban és egy tatai apartmanparkban éveken át méretlenül vételezte az áramot, a vizet és a gázt, illetve megvesztegette az ellenőröket. A 2017-ben született vádirat szerint Galambos a mocsai és tatai ingatlanokban összesen legalább 30 millió forint értékben lopott áramot, legalább 4,7 millió forint értékben földgázt, valamint legalább 16 millió forint értékben vezetékes vizet.

(Kiemelt kép: MTI/Lakatos Péter.)