Úgy követett el újabb bűncselekményeket, hogy felfüggesztett szabadságvesztést alatt állt. Ez tartotta vissza, hogy ismét meggyűljon a baja a törvényekkel.

A legszigorúbb kényszerintézkedéssel sújtották

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2022. december 3-ig – elrendelte egy férfi letartóztatását közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő büntetőügyben – olvasható az erről kiadott tájékoztatásban.

Balhéztak

A megalapozott gyanú szerint a férfi és társai 2022. október 31-én délután ittas állapotban felszálltak a 4-6-os villamosra, ahol hangoskodtak és egymással kiabáltak. Amikor ezt a kihívóan közösségellenes magatartásukat egy, a szerelvényen utazó idős utas szóvá tette nekik, a férfi társaságában lévő két nő nekiesett az idős férfinek, aki felé a gyanúsított is fenyegető magatartást tanúsított.

A vezetőt sem kímélték

A villamos vezetője észlelte a történteket, ezért a Margit híd budai hídfőjénél lévő megállóban kilépett a vezetőfülkéből és felszólította a gyanúsítottat és társait, hogy szálljanak le a villamosról. Ekkor a terhelt nekiesett a vezetőnek, aki a bántalmazás elől bemenekült a vezetőfülkébe.

Egy utas avatkozott közbe

Amikor az egyik nő észrevette, hogy egy utas videófelvételt készít róluk a telefonjával, odalépett a férfihez és kiabálni kezdett vele, a gyanúsított pedig ököllel vállon ütötte őt. A férfi cselekményének végül az egyik utas vetett véget, aki lefogta őt. Az idős férfi, a másik utas és a villamosvezető a bántalmazások következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A férfi cselekménye – bizonyítottság esetén – csoportosan elkövetett garázdaság és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megállapítására alkalmas.

Minden ellene szólt

A férfi büntetett előéletű, az eljárás szerinti bűncselekménnyel felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt vált megalapozottan gyanúsíthatóvá. A gyanúsított előélete, életvitele, valamint a terhére rótt bűncselekmény jellege, gátlástalan elkövetési módja alapján esetében a bűnismétlés veszélye is fennáll.

(Kiemelt kép forrása a police.hu.)