Noha igaz a kijelentés, ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy kiemelkedőnek számít a mezőnyben.
Kiváló a magyar terv
„A magyar nemzeti terv a Bizottság értékelése szerint a legkiválóbbak között van” – jelentette ki a területfejlesztési miniszter szerdai sajtótájékoztatóján. Orbán Viktor miniszterelnök december 2-i rádió szereplésében szintén úgy állította be a bizottsági értékelést, mint ami szerint a magyar terv „a kiválóak közé tartozik Európában”.
Nem hazugság, csak félrevezetés
Azonban a Lakmusz szerint ezek a kormányzati állítások formailag igazak, azonban félrevezetőek. Az Európai Bizottság a 27-ből 24 tagállam, köztük Magyarország helyreállítási tervére pontosan ugyanolyan értékelést adott. Tehát az, hogy a magyar terv „a legkiválóbbak között van”, csak annyit jelent, hogy a 24 legjobbra értékelt terv közé tartozik, és semmiképpen nem jelenti azt, hogy kiemelkedne a mezőnyből.
A történet másik fele
Valójában ugyanennyire igaz állítás lenne az is, hogy a magyar tervnél csak három kapott rosszabb értékelést a Bizottságtól. Szintén igazat mondott Navracsics Tibor, amikor azt közölte, hogy a magyar helyreállítási terv „egyetlen kategória kivételével a legmagasabb osztályzatot kapta”, csakhogy ez nem számít kiemelkedő értékelésnek. A 27 tagállamból 24 még a részleteket illetően is pontosan ugyanazt a minősítést kapta: a 11 szempontból 10-re A, a költségek indoklására pedig B-t.
Ők teljesítettek rosszabbul
Ezt a szintet csak Belgium, Észtország és Csehország nem érte el, előbbi kettő a költségek indoklása mellett a koherenciára is B-t kapott, Csehország tervét pedig e két szemponton kívül a mérföldkövek és célok vonatkozásában is B-re értékelték.
Kódolva voltak az eredmények
Az egysíkú értékelést egyébként már a helyreállítási alapról szóló jogszabály előrevetítette. E szerint a Bizottság eleve nem javasolhatott elfogadásra olyan tervet, amely bármelyik kritériumnál „C” értékelést kapott, a 11-ből hat szempontnál (országspecifikus ajánlások, növekedés és munkahelyek, DNSH-elv, zöld cél, digitális cél, kontrollrendszerek) pedig kötelező volt az A értékelés ahhoz, hogy a terv átmenjen a bizottsági szűrőn.
(Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor.)