Azonnal rohantak segíteni a szomszédok, de sajnos már nem lehetett megmenteni a nyugdíjas férfi életét.
Ez okozhatta a tüzet
A foteljában ülve égett halálra egy 68 éves férfi, amikor kigyulladt a háza a Tiszafüredhez tartozó Kócsújfalun. A szobában egy hősugárzóval fűtött, az okozhatta a tüzet, amelyet a szemben lakó asszony vett észre. A férfi nem tudott kimenekülni, belehalt az égési sérüléseibe – hangzott el a Tv2 Tények című műsorának vasárnap esti kiadásában.
A szomszéd vette észre, hogy baj van
Elszenesedett az ablak a hatalmas tűzben az egész szoba lángolt a Tiszafüredhez tartozó Kócsújfalun, ahol egy 68 éves férfi égett halálra. Először a szemközt lakó asszony vette észre a lángokat. Azonnal hívta a tűzoltókat és szólt a közelben élőknek is, akik megpróbálták eloltani a lángokat. „Szaladtak és három portoltót ürítettek ki, s betörték az ablakot” – idézte fel az eset körülményeit. „Mentő meg minden jött, de hát késő volt. Annyira nagyon-nagyon fekete füst jött, hogy nem bírtam bemenni. Mikor bementek később, azt mondják, a bácsi egy piros fotelban ült, amely kiégett” – tette hozzá. A férfi holttestét a tűzoltók találták meg.
Már tudta, mi történt amikor letakarták a nejlonnal
„Láttam, hogy kihozták, oda lefektették, már amikor letakarták nejlonnal, akkor már tudtam, hogy meghalt” – fogalmazott a nő. A 68 éves nyugdíjas villanyszerelő súlyosan megégett. „Egy esetkocsit riasztott a mentésirányítás a helyszínre. A tűzeset következtében egy idős férfi olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy nem lehetett megmenteni, sajnos a helyszínen életét vesztette” – ismertette az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs munkatársa, Ménesi Dávid.
A kandallóból kipattanó szikra okozhatta a tragédiát
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kelemér községben is halálos tűz pusztított. Itt egy kilencvenhárom éves asszony halt meg a tűzben, már nem tudott kimenekülni a lángoló szobából. Elképzelhető, hogy a kandallóból kipattant egy szikra, majd az ajtófélfa lángra kapott. „A házban óriási volt a füst az aggteleki és az ózdi hivatásos tűzoltók két gépjárműfecskendővel vonultak az ingatlanhoz, majd légzésvédelem mellett behatoltak a füsttel telítődött épületbe, amelyben egy ajtó és egy ajtófélfa izzott. Az egységek rövid időn belül eloltották az izzó parázsló részeket, azonban az épület átvizsgálása során az egyik helyiségben egy embert találtak, akinek az életét már nem lehetett megmenteni” – mondta el a megyei katasztrófavédelem szóvivője,. Dojcsák Dávid.
A csatorna összeállítása itt tekinthető meg
(Kiemelt képünk Preepik-illusztráció.)