Hilda napja van EUR 367.0 Ft USD 316.1 Ft GBP 426.8 Ft

Válassza az Oldal lehetőséget

Fontos

Egy albérlet áráért akarta megölni kolléganőjét az 54 éves nő – fegyházba küldené az ügyészség

Nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete miatt állítja bíróság elé a Fővárosi Főügyészség azt az 54 éves józsefvárosi nőt, aki megpróbálta megölni a volt kolléganőjét. Az asszony tavaly nyáron, a munkahelyén ismerkedett meg a későbbi áldozatával. Az 54 éves nő felmondott, de ezután is tartotta a kapcsolatot a volt munkatársával.  Kölcsön kért a nőtől  A későbbi áldozat 2.500.000 forint hitelt vett fel, amelyről az elkövetőnek is beszélt. Mivel a terhelt 2025 őszére felélte a tartalékait, ezért a volt kollégájától kért 200 ezer forintot kölcsön, hogy kitudja fizetni az albérletét. A visszafizetés határidejéről azonban nem állapodtak meg. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint […]

    Friss

    Botrány Csömörön: közbelépett a polgármester, máris leváltják az iskolaigazgatót, akitől rettegnek a gyerekek

    A széles körű helyi összefogás és a lakossági felháborodás nyomására a tárca visszalépett, így a következő félévtől új vezetője lehet a Mátyás Király Általános Iskolának. A balhé még nyáron robbant, amikor a szülők és a tantestület tiltakozása ellenére, Lannert Judit mégis Bátovszky Jánost nevezte ki az intézmény élére. Újabb pályázatot írnak ki A csömöri önkormányzat és az oktatási tárca képviselői a heves tiltakozási hullámot követően személyes egyeztetést tartottak a településen. A megbeszélés eredményeként az a döntés született, hogy ősszel ismét kiírják a Mátyás Király Általános Iskola igazgatói posztjára szóló pályázatot. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred […]

    Tudj róla

    „A járdán már letakarva feküdt” – egy 64 éves férfi a budapesti frontális baleset áldozata, 3 embert kórházba vittek

    Egy 62 éves férfi halt meg abban a frontális karambolban, ami csütörtök reggel hat óra előtt pár perccel történt Budapesten, a Soroksári út Timót utca és Szabadkai út közötti szakaszán. Frontálisan ütköztek  Csütörtökön reggel, frontálisan ütközött személyautó Budapest 9. kerületében, a Soroksári úton. A Szabadkai út és a Timót utca közötti szakaszon történt balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották. A rajok a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett két embert feszítővágó segítségével kiszabadítottak az egyik gépkocsiból. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreket ide kattintva éred el. Meghalt […]

    Nemrég történt

    Váratlanul lelépett az erdőkertesi háziovos: egyetlen doktornőre maradt a tízezres település ellátása

    Egyik napról a másikra orvos nélkül maradt az egyik erdőkertesi körzet, miután a háziorvos azonnali hatállyal felmondott, így egyelten doktornő látja el a település betegeit. A felmondott orvos felesége is elhagyta a települést, aki az körzet asszisztensi feladatait látta el. A polgármester már felvette a kapcsolatot a hivatalos szervekkel, hogy pótolják a praxist, de mivel országosan több mint 760 praxis vár háziorvosra, nem lesz könnyű a lelépett doktor pótlása.  Rejtélyes távozás  Erdőkertesen, az I. számú körzetet ellátó orvos egyik napról a másikra szüntette meg a munkaviszonyát, így a helyi lakosok a rendelő ajtajára kifüggesztett hirdetményből értesültek a rendelés azonnali leállásról. Dr. […]

    Ne hagyd ki

    Három éven keresztül üldözte szerelmével szomszédasszonyát egy férfi: kővel és csokival is megdobálta élete nőjét

    Zaklatás vétsége miatt állítja bíróság elé a Gödöllői Járási Ügyészség azt a férfit, aki közel három éven keresztül üldözte szerelmével a szomszédasszonyát. A férfi négy évvel ezelőtt szerzett tudomást arról, hogy a szomszédjában lakó nő szakított a párjával, ezért szerelmet vallott neki. A nő visszautasította az udvarlást  A nő azonban egyértelműen a férfi tudomására hozta, hogy nem akar tőle semmit, hagyja őt békén. A férfi eleinte csak a véletlen találkozások alkalmával, illetve közösségimédia-felületen próbált kapcsolatot teremteni a nővel, később azonban már napi szinten zaklatta telefonon. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! Telefonon és interneten is […]

    Tudj erről is!

    Vasúti baleset Győrnél: mozdonnyal ütközött egy tehervonat, késésekre kell számítani a győri vonalon, a szegedi vonalon is pótlóbuszok járnak

    Összeütközött egy tehervonat és egy áruszállító cég mozdonya szerda reggel Győr és Győrszentiván között. A baleset miatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, ezért a győri fővonalon 5–15 perces késésekre és hosszabb menetidőre kell számítani. Vasúti baleset  Győr és Győrszentiván között vasúti baleset történt, csak egy vágányon haladhatnak a vonatok, emiatt a győri fővonalon 5-15 perccel hosszabb eljutási időre  kell számítani reggel és napközben. Győr és Győrszentiván között egy tehervonat és egy árú szállító cég mozdonya összeütközött. A vasútbiztonsági szakemberek vizsgálják a baleset okait. Egy vágányon járnak a vonatok  Győrszentiván és Győr-Gyárváros között a sérült szerelvény elvontatásáig csak egy vágányon lehetséges a vonatközlekedés.  A Kékvillogó hírportált […]

    Ezt is olvasd el

    Rendőrségi razzia a nyuszimotorok miatt: A háromszorosan túlárazott játékokkal kampányoltak a fideszes politikusok, most minden adatot lefoglalt a rendőrség

    Házkutatást tartott a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a Kulturális és Innovációs Minisztérium az úgynevezett 200 millió forintos nyuszmotor-beszerzés miatt. A gyanú szerint a kisgyermekeknek szánt járműveket a piaci ár többszöröséért vásárolta meg a tárca. Ezekkel a túlárazott játékokkal kampányoltak a fideszes képviselőjelöltek. Pócs Jánostól, Vitályos Eszteren keresztül Koncz Zsófiáig. Valaki nagyot kaszált a nyuszimotorokkal. Hűtlen kezelés gyanújával indult eljárás A korrupciós ügyben Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter tett feljelentést hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen. A tárcavezető a korábbi, fideszes Kulturális és Innovációs Minisztérium által lebonyolított gyanús megrendelés miatt fordult a hatóságokhoz. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint […]

    Fizetés helyett félelem: Rabszolgaként dolgoztattak öt férfit egy vecsési háznál

    Embertelen körülmények között zsákmányolt ki és tartott rettegésben öt kiszolgáltatott munkást a fenti képen rendőrök mellett látható szürke pólós férfi Vecsésen. A rendőrök az éjszaka közepén csaptak le a helyszínen, az elkövetőt a bíróság már rács mögé küldte. Elképesztő, hogy mit művelt a munkásokkal. Munkát és szállást ígértek A gyanúsítottak kedvező feltételeket, biztos megélhetést és lakhatást ígértek a kiszolgáltatott helyzetben lévő áldozatoknak. A szóbeli megállapodásból semmi nem valósult meg, és a menedéket kereső férfiak hamarosan csapdába estek, rabszolgák lettek Vecsésen. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! Éjszakai feljelentés a kapitányságon A megrázó bűncselekményre azután derült […]

    Ha teheted, kerüld el Bicske térségét: nem járnak a vonatok, a pótlóbuszok sem tudnak haladni, mert baleset miatt lezárták az 1-es utat

    Kedd délelőtt hosszabb menetidőre kell számítani a győri fővonalon, miután Bicskén váltóhiba nehezíti a közlekedést, emiatt Herceghalom és Bicske között nem közlekedhetnek a vonatok. Az utasokat pólóbuszok szállítják, viszont az 1-es főúton akkora baleset történt, hogy lezárták az utat.  Forgalmi változás  Baleset Bicskénél  Összeütközött egy motorkerékpár és egy trágyaszórót vontató traktor az 1-es főút Bicske és Herceghalom közötti szakaszán. A 26-27-es kilométer között történt balesethez a bicskei önkormányzati tűzoltókat riasztották.  Lezárták az 1-es főutat  Az egység áramtalanított, megszüntette az üzemanyag folyását. A helyszínre mentőautó és mentőhelikopter is érkezett. Az 1-es főutat teljes szélességében lezárták. Emiatt a pótlóbuszok jelentősen hosszabb menetidővel közlekednek. […]

    Velkey György: Szijjártóék pontosan tudták, hogy a lélegeztetőgépek fele használhatatlan, ennek ellenére mégis jónak minősítették

    A Külügyminisztérium korábbi vezetése tisztában volt azzal, hogy felerészben használhatatlan vagy kórházi használatra nem javasolt készülékeket szereztek be a Covid-idején. A lélegeztetőgépek minőségi besorolását utólag kozmetikázták – derült ki a szaktárcánál elrendelt átvilágítás során, írja közösségi oldalán Velkey György, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.  A gépek fele használhatatlan volt  A külügyi államtitkár belső iratokra hivatkozva állítja, hogy a Szijjártó Péter vezette Külügyminisztérium tudott a lélegeztetőgépek hibáiról. A 16 ezerből közel 8 ezer készüléket használatra nem javasoltnak minősített egy katonaorvos, majd megváltoztatták a minősítés kategóriáit, hogy mindegyik jónak tűnjön. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! A katonaorvos […]

    Új elnök a rettegett hivatal élén: Ezt üzeni az adóhatóság, a NAV főnöke a magyaroknak

    Jelentős személyi változásokról döntött a pénzügyminiszter az adóhatóság felsővezetésében. Kármán András Rózsáné Sádt Mónikát nevezte ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új elnökének. Erről nem sokkal a cikkünk megjelenése előtt tájékoztatták a sajtót. A NAV új elnöke három dolgot üzent a magyar adózóknak. Nyilvános pályázat a vezetői székért A tárca tájékoztatása szerint a nyilvános pályázatra összesen negyvenkilenc jelentkezés érkezett a minisztériumhoz. A szakmai értékelések alapján kilenc jelöltet javasoltak a bizottsági meghallgatásokra. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! Többkörös kiválasztási folyamat után Az államtitkári szintű meghallgatások után öt jelölt jutott el a miniszteri bizottsághoz. A végső […]

    Megúszta a börtönt a városban 140-el száguldozó, halálos balesetet okozó siófoki gázoló

    Nem került letartóztatásba az a 18 éves, kéthónapos jogsival rendelkező enyingi sofőr, aki luxusautójával 140 km/h-ás sebességgel elütött egy kerékpárost Siófokon. A biciklis meghalt. A Kaposvári Járásbíróság nyomozási bírája szerint elég a bokalánc, vagyis az elektronikus felügyelet a gázoló lábán. Nem kell börtönbe mennie a 18 éves sofőrnek. Ennyit ér a kerékpáros élete Megúszta a rácsok mögé kerülést az a tizennyolc éves fiatalember, aki autójával elgázolt egy szabályosan közlekedő biciklist augusztus elején Siófokon. A súlyos ütközés következtében a biciklis olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről […]

    Életmentés a Bazilika kupolájából: Embert próbáló körülmények között mentettek a kötélmentők Esztergomban

    Rendkívül látványos és embert próbáló körülmények között mérte össze tudását a világ elit kötélmentő csapata a Dunakanyarban. Az Esztergomban megtartott BudapestRope Nemzetközi Kötéltechnikai Mentő Kihíváson tíz ország szakemberei szimuláltak életmentő akciókat a történelmi műemlékeknél. Tíz ország elit csapatai Kivételes szakmai kihívásra gyűltek össze a világ minden tájáról a vészhelyzeti kötélmentés nemzetközi szakértői. A hazai szervezésű megmérettetésen az Egyesült Államoktól Japánon át Belgiumig tíz nemzet elitalakulata vett részt. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! Három hazai csapat indult Magyarországot a VIII. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, a Mohácsi Speciális Mentők és a Police Rope Team képviselte. A hazai […]

    Betöltés

    Borzalmasan megkínozta élettársát a győri férfi: megverte és megásatta vele saját sírját az erdőbe, majd égő cigarettacsikket nyomott el a testén

    Sokkoló kegyetlenséggel bántalmazta és kínozta párját az a negyvenkilenc éves férfi, aki ellen most emelt vádat a Győri Járási Ügyészség. Brutális vita a lakásban A páros már másfél éve élt párkapcsolatban, amikor a negyvenkilenc éves elkövető és élettársa között heves szóváltás alakult ki győri otthonukban. A férfi többször pofpnvágta a nőt, majd a brutális fizikai bántalmazást követően egy lőfegyvernek látszó tárggyal fenyegette meg a védtelen áldozatot. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreket ide kattintva éred el. Erdőbe hurcolta a nőt A dühöngő férfi arra […]

    Betöltés

    Súlyos baleset történt a Lánchíd melletti szórakozóhelyen: a Duna köveire zuhant egy férfi, életveszélyesen megsérült

    Szombat este súlyos baleset történ az 5. kerületben. A Lánchídnál működő szórakozóhely mellett két vendég összevitatkozott, majd összeverekedtek. A helyszínen, a biztonsági szolgálata közbelépett, és paprikaspray-t alkalmazott, amely miatt az egyik vendég részlegesen elvesztette a látását és egyensúlyát. Ezután a Duna medrébe zuhant, és súlyosan megsérült. Életveszélyesen megsérült egy férfi  Az ügyben az Országos Mentőszolgálat azt írta, a helyszínről egy 40 év körüli férfit súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban szállítottak a helyszíni ellátást követően kórházba. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a 444.hu-val közölte, hogy augusztus 30-án 1 óra 23 perc körül több bejelentést kaptak arról, hogy a Lánchíd pesti hídfőjénél egy férfi a rakpart […]

    Furcsa látvány Szentendrénél: Előbukkant egy új sziget a Dunából, és azonnal letérkövezték

    Meghökkentő környezetvédelmi performanszt hajtottak végre a Szentendrei Dunavirág Társaság tagjai a Duna alacsony vízállása miatt felbukkant kis szárazföldön. A helyi civilek a túlzott beépítésekre és a városi hőszigethatás veszélyeire akarták felhívni a közvélemény figyelmét az akcióval. Zátony bukkant elő a folyóból A Duna rendkívül alacsony vízállása miatt egy apró zátony bukkant ki a vízből közvetlenül Szentendre belvárosával szemben. A helyi környezetvédő csoport tagjai azonnal felkeresték az újonnan megjelent földdarabot a meder közepén. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! Térkövezés A civilek kenukkal érték el az újonnan formálódott zátonyt, majd látványosan birtokba vették a területet. A […]

    Vizsgálatot indított Hegedűs Zsolt a kukacos ágyban fekvő beteg ügyében: az özvegytől bocsánatot sem kért a Jahn Ferenc kórház vezetője

    Amint arról beszámoltunk, júliusban a Jahn Ferenc kórházban egy tüdőbeteg férfi méltetlan körülmények között halt meg. Felesége állítása szerint a férfi ágyában kukacok mászkáltak, a beteg teste pedig tele volt felfekvéssel. A páciens másnap meghalt. Az ügyben Hegedűs Zsolt és a hatóságok is eljárást indítottak. Kivizsgálást kért a miniszter A szaktárca vezetője azonnali és teljes körű tájékozódást rendelt el az érintett fővárosi egészségügyi intézményben történt súlyos incidens kapcsán. A miniszteri utasítás nemcsak az esetleges egyéni mulasztások feltárására terjed ki, hanem az intézmény teljes működési rendszerének és ápolási gyakorlatának felülvizsgálatára is. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred […]

    Imádta a luxushoteleket Nagy Márton: egy dél-koreai üdülőszigeten is megszállt közpénzből, annak ellenére, hogy nem volt ott dolga

    Újabb részletek derültek ki Nagy Márton egykori nemzetgazdasági miniszter külföldi útjairól. A Tisza-kormány közérdekű adatigénylésére adta ki a volt miniszter 2023 és 2026 közötti külföldi kiküldetéseinek részleteit. Ezekből kiderült, hogy az Orbán-kormány volt minisztere rendszeresen fényűző hotelekben szállt meg, és gyakori vendég volt a Four Seasons, a Mandarin Oriental, a Ritz-Carlton és a Waldorf Astoria szállodáiban. Az adatok szerint éjszakánként átlagosan 451 ezer forintot költöttek a volt nemzetgazdasági miniszter szállásaira, közpénzből. Trópusi szigeten szálltak meg Az újonnan kiadott közérdekű adatok alapján a korábbi tárcavezető és héttagú kísérete a dél-koreai látogatás során a mesés Csedzsu-szigetén található ötcsillagos tengerparti dizájnhotelben pihent meg. A hivatalos dokumentumokban […]

    Halálos késelés Debrecenben: egy nő védelmére keltek a fiatalok, amikor késsel támadt rájuk a hajléktalan, a szíven szúrt férfi meghalt

    Egy nőt próbáltak megvédeni a fiatalok a Debrecenben, amikor a férfi ellenük fordult és késsel támadt rájuk a nyílt utcán. Az egyik fiatalt szíven, a másikat pedig hasn szúrta a budapesti hajláktalan. Az eset után pár órával az egyik sérült a kórházban meghalt. Tragédia a Múzeum utcában Amint arról korábban beszámoltunk, súlyos bűncselekmény rázta meg Debrecen belvárosát szombat hajnalban, amikor két fiatal férfit ért életveszélyes késes támadás a nyílt utcán. A kiérkező mentőegységek azonnal kórházba szállították a sérülteket, ám az egyikük életét a szakszerű orvosi beavatkozás ellenére sem tudták megmenteni. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt […]

    Visszavonul Pásztor Erzsi: a súlyos betegséggel küzdő Janka néni 40 kilót fogyott

    A népszerű Kossuth-díjas színésznő küzdelmes hónapokon van túl, és a fizikai megpróbáltatások miatt úgy döntött, hogy végleg visszavonul a színpadi szerepléstől. Pásztor Erzsi megindító interjúban arról beszélt, hogy édesapjához hasonlóan, vastagbéldaganatban szenved, rövid időn belül 40 kilót fogyott. Nehéz időszak áll mögötte A közkedvelt művész az elmúlt időszakban rendkívül komoly egészségügyi kihívásokkal küzdött meg. A műtéti beavatkozások és a szervezetet ért megpróbáltatások nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is alaposan igénybe vették a színésznőt, ami arra késztette, hogy átértékelje mindennapjait. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! Színpadi rosszullét indította el Az első komolyabb figyelmeztető jelzés még a […]

    Betöltés