Nagy zúgolódás támadt, amiért az üzlet csak önkiszolgáló kasszákat hagyott az egységben. Az ügy hullámai még az önkormányzatig is elértek, s úgy tűnik, csatát nyertek az elégedetlenek

Van, akinek nem tetszett

„Nem kellett volna a régi rendszerhez nyúlni. Az új kasszáknál nagyon le kell hajolni, kényelmetlen, és nehéz bennük megtalálni, amit keres az ember. Nekem van bankkártyám, de nem szeretem használni” – így kommentálta a Lövölde téri Lidlből kilépő egyik idősebb vásárló csütörtökön az új, de a jelek szerint még alakuló rendszert.

Másnak bevált a rendszer

Az esetről az rtl.hu készített beszámolót. Egy másik, 40 év körüli vásárlójuk viszont azt mondta: alig várta, hogy itt is olyan önkiszolgáló kasszák legyenek, mint például a Tescóban vagy a Sparban. „Sokkal gyorsabban sorra kerül az ember. Évek óta ide járok, láttam már kígyózó sorokat itt, ha több a kassza, gyorsabban kijut az ember. Jók ezek az önkiszolgálók, ha meg valami baj van, ott áll egy eladó, és segít” – fogalmazott.

Kihívás az időseknek

A Lidl októberben, az üzlet felújítása után üzemelte be tíz önkiszolgáló pénztárát, azonban finoman szólva sem aratott sokaknál nagy siker. Annyira, hogy az önkormányzatnak is foglalkoznia kellett az üggyel. Beleznay Zsuzsanna, Terézváros kereskedelemért, turizmusért és köztisztaságért felelős alpolgármestere október végén arról írt a Facebookon, hogy Szász Károly idősügyi tanácsnokkal közösen egyeztetni fog az üzletvezetéssel, mivel több szépkorú terézvárosi lakos jelezte, hogy ezek a kasszák túl nagy kihívást jelentenek számukra.

Alibimegoldás

Soproni Tamás polgármester pedig arról tájékoztatta a lakosságot, hogy az alpolgármester és az idősügyi tanácsnok azt kérte a Lidltől, hogy legalább egyetlen valódi, hagyományos kasszát telepítsenek. Valójában a tíz önkiszolgáló kassza mellett mindig volt egy hagyományos kassza, ebben azonban gyakran nem volt pénztáros, és a mérete is sokkal kisebb volt, mint a korábban használt, hagyományos társaié. A 444.hu korábbi cikke szerint az az egyetlen kis hagyományos kassza is inkább alibimegoldásnak tűnt, mintha inkább az önkiszolgáló megoldásra akarnák biztatni a vásárlókat. A Lidl azt ígérte az önkormányzatnak, hogy megvizsgálják a körülményeket.

Mindenki elégedett

Utóbbi a jelek szerint megtörtént, most már három hagyományos kassza üzemel a boltban. „Megkerestük a Lidl-t, akik először gondolkodási időt kértek, mi pedig kijelöltünk egy határidőt. Rugalmasak voltak, múlt hét csütörtök óta három hagyományos kassza várja a vásárlókat” – mondta el az rtl.hu kérdésére Beleznay Zsuzsanna, aki hozzátette: a mostani megoldással teljes mértékben elégedettek.

Azért hagytak önkiszolgálót is

A Lidl azt írta, októberben tesztjelleggel vezették be a főként automata kasszákból álló rendszert. „A vállalat a vásárlói visszajelzések alapján döntött úgy, hogy az áruházban részben visszaállítja a hagyományos kasszákat, mellyel a boltban jelenleg három hagyományos mellett kilenc önkiszolgáló kassza biztosítja a vásárlók számára kényelmes bevásárlási lehetőséget.”

Este más a helyzet

Arra nem válaszoltak, hogy milyen következtetéseket vontak le mindebből, illetve hogy máshol is okozott-e problémát az önkiszolgáló kasszák beüzemelése. A portál munkatársai is felkeresték a boltot, ahol azt tapasztalták, nincs sor, mivel egy vásárló volt a hagyományos kasszánál. Igaz, az önkiszolgáló egységeknél sem volt tülekedés, vélhetően a délelőtti időpont miatt. Egészen más a helyzet például a kora esti idősávban, erről már egy, az üzletbe évek óta járó Lövölde téri lakostól hallották

(Kiemelt kép: MTI/Róka László.)