Egy korábbi előterjesztés szerint ennyi ütötte volna a Pest megyei város vezetőjének markát. S noha jelentős részét eladományozta volna, a jelek szerint hatott rá a Miniszterelnökséget vezető miniszter kritikája.

Visszakozott

Vass György javadalmazásáról csütörtökön 13 órakor szavazott volna az önkormányzat képviselőtestülete, ám a polgármester azt kérte vegyék le a napirendről az erről szóló előterjesztést – tudta meg az ATV Híradója. Úgy tudni, a testület elfogadta a politikus döntését.

Semmi probléma

A Népszava írta meg elsőként, hogy a Pest megyei város vezetője hathavi jutalmát kapta volna meg az előterjesztés szerint. Ő maga ebben egyébként semmi kivetnivalót nem látott, mivel szerinte minden törvényes volt.

Milyen gazdasági válság?

Ráadásul jól gazdálkodtak és két helyi horgászegyesület, illetve a református és a katolikus egyházat is támogatta volna a pénzből. Arra a kérdésre, hogy jelenlegi gazdasági helyzetben, a spórolások közepette, politikailag jó döntés-e felvenni a jutalmat, visszakérdezett: „Milyen gazdasági helyzetről tetszik beszélni?“

Gulyás Gergely beszólt

Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt a szerdai kormányinfón, nem tartja méltányosnak a helyzetet. „Nyilvánvalóan nem helyes, és nem is értem, hogy egy ilyen előterjesztés egyáltalán komolyan hogyan merülhet fel?” – fogalmazott Gulyás Gergely.

Aludt rá egyet, majd döntött

A hvg.hu a kijelentés után megkereste a politikus, aki azt mondta, „alszom erre egyet, elgondolkodom rajta.” A jelek szerint azonban hatásos volt a nyilvános bírálat, ugyanis a polgármester maga döntött úgy, nem kéri a jutalmat.

Kiemelt képünkön Vass György látható. Fotó: Bocskay Zsolt/Facebook.)