Akár kétmillió forintba is kerülhet egy otthoni fúrt kút engedélyeztetése, ha valaki mindenben megfelel a törvényi előírásoknak. Egy országgyűlési képviselő szerint ez nonszensz és valójában csak a bürokrácia árát akarják az emberekkel megfizettetni. Az agrárminisztérium államtitkára reagált és megígért valamit, aminek százezrek fognak örülni.
Csökkenteni fogják a költségeket
Sokak számára kellemesen csengett az a mondat az Országgyűlés plenális ülésén, amely arról szólt, hogy csökkenteni fogják azoknak a korábban szabálytalanul létesített kutaknak az engedélyezési költségét, amelyeket nem öntözésre, hanem háztartási célra használnak – hangzott el az Országgyűlés plenáris ülésén. Idén december 31-ig kell engedélyeztetni a már meglévő, engedély nélkül fúrt kutakat. Ha valaki ezt elmulasztja milliós bírságra számíthat.
Sok százezren aggódnak
Most kiderült, akkor is milliós költségekre lehet számítani, ha valaki megfelel a törvényes előírásoknak. „Sok százezer ember aggódik amiatt, hogy 2023 végén lejár az engedély nélkül fúrt kutak moratóriuma” – hívta fel a figyelmet napirend előtti felszólalásában Toroczkai László, a Mi Hazánk parlamenti frakcióvezetője.
Kutanként 1 millió forint
A tulajdonosoknak a kiszivárgott információk alapján nagyjából kutanként egymillió forintba fog kerülni az engedélyeztetési eljárás, miközben évi négyszázezer köbméter vizet használhatnak fel ingyenesen. A legtöbb gazda nem is használ el ennyi vizet, tehát úgy tűnik, hogy csak a bürokráciára fognak kutanként egymillió forintot fizetni – állítja a képviselő.
Nincs másik megoldás
Toroczkai szerint sok százezer olyan magyar van, akik a háztartásukhoz használják a vizet. Ők tanyán, falvakban, külterületeken élnek és nem is tudják máshogy megoldani a vízellátásunkat, csak a fúrt kútból.
Be kell vizsgáltatni a kút vizét
Sokan nem tudják, hogy az engedélyeztetési eljárás során kötelezően előírják, hogy akkreditált laborban vizsgáltassák be a vizet, és hogyha az nem megfelelő – márpedig szinte biztos, hogy nem lesz megfelelő a víz minősége -, akkor saját költségükön víztisztító rendszert kell építeniük, ezzel pedig még nincs vége e költégeknek. Talajterhelési díjat kell majd fizetni, vagy zárt süllyesztett beton vagy műanyag tárolóba kell majd vezetniük a szennyezett, használt vizet, vagyis a költségek csak nőnek.
Kétmilliós költségek
„Ez alsó hangon nagyjából kétmillió forint a jelenlegi árak alapján. Megint nem kell szakembernek lenni, hogy megmondjuk: magyarok százezrei nem fogják tudni megfizetni ezt a bürokratikus díjat, amiért az állam nem ad lényegében semmit. Csak a bürokráciát kell megfizetni” – mondta Toroczkai László a parlamentben.
Engedély nélküli kutak
Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára válaszában megjegyezte: a korábbi jogszabályi rendelkezések szerint a kutak létesítése, fennmaradása, üzemeltetése és megszüntetése minden esetben vízjogi engedélyköteles tevékenység volt, ennek ellenére jelentős számban engedély nélkül fúrtak kutat. A becslések szerint tíz- és százezer közt van a nem bejelentett kutak száma.
Mentesülnek a bírság alól, akik időben lépnek
A mezőgazdasági célú öntöző kutak és a házi szükségleteket kielégítő kutak fogalma közt határozott különbség van. Mentesül a vízgazdálkodási bírság alól az, aki a háztartási vízigény kielégítését szolgáló kútra a vízjogi fennmaradási engedélyezés iránti kérelmét a jegyzőnél benyújtja.
Csökkenteni fogja a terheket a kormány
„Egy-egy kút fenntartása, amely egy-egy család, vagy a helyben nevelt állatok fenntartását jelenti, nagy költség lehet, de biztos vagyok benne, hogy ebben a kormányzat rövidesen olyan lépést fog tenni, amivel a terheket csökkenteni tudja és fogja” – közölte Farkas Sándor.
MTI/Portfolio/BudaPestkörnyéke.hu – Fotó: Fontoshír.hu