Schobert Norbert a harmincnapos határidő lejártával, részletfizetési lehetőség mellett sem fizette meg a Gazdasági Versenyhivatal által kiszabott pénzbírságot.

Nem fizetett

A fitneszguru megtévesztette a fogyasztókat, ezért negyvenmilliós büntetést varrt a nyakába a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Schobert Norbert akkor teljes együttműködést tanúsított, azonban most kiderült, a harmincnapos határidő lejártával, részletfizetési lehetőség mellett sem fizette meg a pénzbírságot – tudta meg az Index.

Együttműködtek és elismerték

A GVH vizsgálata nemrég megállapította, hogy a Norbi Update termékek forgalmazója több szempontból is megtévesztette a fogyasztókat. A bírságot egyébként azért mérsékelték 40 millió forintra, mert Schobert Norbiék együttműködtek a hatósággal és elismerték a jogsértést. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megtévesztették a fogyasztókat

A versenyhivatal szakemberei bő egyéves időtartamot vizsgálva összesen 280 videóbejegyzést néztek át, és arra jutottak, hogy azok megtéveszthették a fogyasztókat a termékek összetételéről, hatásairól, a cég piaci pozíciójáról, illetve egy termék esetében annak forgalmazhatóságáról.

Nem harcol, inkább a háttérbe vonul

Schobert Norbi nemrég a Frizbi műsorában arról beszélt, hogy már nem érzi magát alkalmasnak a „harcra”, a jövőben más tervei vannak. Úgy tervezi, visszatér a tornához, és ha kell, a saját karrierjét háttérbe szorítja, hogy mindenben támogatni tudja a felesége edzői vállalkozását.

Nem ért egyet a döntéssel

Most, a GVH döntése után megkereste őt telefon az országos portál, de azt nyilatkozta nekik a fitneszguru, hogy nem szeretné kommentálni a versenyhivatal döntését. Ugyanakkor hozzátette, nem ért egyet azzal, hogy nem működött együtt a versenyhivatallal, illetve – állítása szerint – nem folytatta a fogyasztók megtévesztését, azaz a megfelelési programnak eleget tett.

Folyamatban van

Arra az újságírói kérdésre, miszerint cégének miért nem lelhető fel az éves beszámolója, azt válaszolta: annak elkészítése még folyamatban van. Ennek azonban május 31-én lejárt a határideje. Schobert Norbert azt is elárulta, hogy jelenleg vezérigazgatója a cégnek, később azonban tanácsadóként dolgozik majd a vállalkozásban. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Schobert Norbert széttárt karral: ő nem fizet