Vagy egy egészen elképesztő műsorötlettel vagy nettó figyelmetlenség történt a csatorna részéről, az eredmény azonban így is kellően kínos – vagy éppen szórakoztató.

Meghökkentő megkeresés

„Van-e viccesebb, mint amikor a TV2 felhívja életem párját, gyermekem anyját, Hámori Gabriellát, hogy van-e kedvünk párban elmenni hozzájuk egy reality showba szerepelni” – tette fel kérdését csütörtök este az Együtt korábbi vezetője Facebook-oldalán. Ugye ez az a TV2 ami sorra bukja el a pereket velem szemben, mert annyit hazudtak rólam és rágalmaztak mindenféle mocsokkal. Ugye ez az a TV2 amivel szemben végrehajtást kellett kérnem, mert arra hivatkozva nem képesek lehozni a hazugságaik helyreigazítását, mert az „túl hosszú lenne” – fűzte hozzá.

Neki is van egy ajánlata

Ezt követően azzal folytatta, hogy ez az a TV2 amelyik kormánymegbízásból azon ügyködik, hogy emberek és családok életét tegye tönkre, közte a miénket is. Szóval ez a TV2 az amelyik felkér bennünket egy reality showra – érzékeltette a helyzet abszurditását, majd ezt követően az alábbi ajánlattal rukkolt elő.

Garantált nézettség

Kedves TV2!

Sajnálom, hogy nem kenyerünk egy kukkolós műsorban való szereplés. Azt tudom ajánlani kárpótlásként, hogy egyedül ingyen is bemegyek önökhöz bármikor, hogy elmondjam az igazságot számtalan ügyről amiben hazudtak az elmúlt években a nézőiknek.

Fontolják meg! Ingyen van, a nézettség garantált, és reality lesz a javából.

Üdvözlettel,

Juhász Péter

Fel sem olvasták a nevét

A korábbi együttes politikus és a csatorna kapcsolata meglehetősen viharosnak tekinthető, éppen ennek fényében igazán meghökkenő az invitálás. Mint a Média1 korábbi cikkéből kiderült, úgy közölt valótlanságokat beismerő közleményeket a TV2 Tények című műsora Juhász Péterről, hogy az ítéletekből egyes részeket kiragadtak, illetve az is előfordult, hogy egyáltalán nem említették meg, hogy ki volt a felperes, azaz Juhász Péterről szólnak az ítéletek és nem hangzott el, hogy megsértették a jó hírnévhez fűződő jogait

Jogerős ítéletek mondták ki, hogy hazudtak

A TV2 szerint „a helyreigazító közlemény olyan terjedelmes volt, hogy annak egy adásban való közzététele meghaladta volna a rendelkezésre álló műsoridőt”. Az adásban hat évvel ezelőtt, 2016-ban és 2017-ben 20-nál is több különböző adásában terjesztett hamis hírt az akkor még politikusként, az Együtt alelnökeként tevékenykedő Juhász Péterről, leginkább a Portik Tamás olajbűnözőhöz fűződő állítólagos kapcsolatáról. Jogerős ítéletek támasztották alá Juhász Péter igazát és kötelezték a csatornát bocsánatkérő közlemények közzétételére, valamint sérelemdíj fizetésére.

(Kiemelt képünk forrása a Facebook.)