Egy pécsi ápoló ellen emberölés miatt emelt vádat a Baranya Vármegyei Főügyészség. A vádirat szerint a próbaidő alatt a műszakvezető nővért kijátszva halálos mennyiségű káliumot adott egy magatehetetlen, a Covid-osztályon fekvő betegnek.

Próbaidős ápoló

A pécsi klinikán próbaidőben dolgozó ápoló tavaly december közepén egy orvossal és két nővérrel együtt volt ügyeletben. A klinika Covid-osztályán magatehetetlen állapotban feküdt egy 82 éves beteg. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Káliumhiányos volt a beteg

Az aznapi laboreredményekből derült ki, hogy az idős embernek káliumhiánya van, ezért az orvos káliuminfúziót írt elő számára, melynek beadása a műszakvezető nővér feladata volt. A nővér a megfelelő protokoll szerint az injekciókat előkészítette, majd a fecskendőket elhelyezte a Covid-osztály zsilipelő kapuja elé azzal, hogy a szükséges óvintézkedések után azokat beviszi a beteghez. 

Segítséget kért az ápolótól

Időközben a műszakvezető nővért vizitre hívták, ezért megkérte az ápolót, hogy ellenőrizze a beteg infúziójának az állapotát, hogy annak lefolyása hogyan halad.

Beadta az injekciót

Az ápoló, kihasználva azt, hogy a tevékenységét senki sem ellenőrzi, magához vette az előkészített fecskendőket, majd a kórteremben egyedül lévő, magatehetetlen beteg kanüljén keresztül közvetlenül az érpályába fecskendezte a káliumot. 

Meghalt a beteg

Miután a műszakvezető nővér visszatért a vizitből, észlelte a kikészített fecskendők hiányát, majd a szobába lépve tetten érte az ápolót, amint az injekciót a betegbe fecskendezi. Az idős ember néhány perccel ezt követően heveny káliummérgezés következtében kialakult szívelégtelenség miatt elhunyt. 

Beismerte tettét

A férfi elismerte azt, hogy beadta az injekciót, de azt állította, hogy nem akarta megölni az idős asszonyt. A vallomásában azzal védekezett, hogy nem bírta kiolvasni a fecskendőre kézzel írt kálium szót, és azt hitte, hogy a nő keresztneve van rajta.

Életfogytiglant is kaphat

Az ápolót a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolják, ezért a bűncselekményért 10-20 évig vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés szabható ki. 

Anyját akart megölni

A Kékvillogó.hu nemrég írt arról, hogy morfinos inzulinnal akarta megölni beteg anyját egy 41 éves ápolónő, miután nagymamája elhunyt, aki gondozta a lányát. Az anya a gyógyszer-túladagolás következtében súlyos, életveszélyes állapotba került, életét kizárólag a gyors orvosi beavatkozás, és az azt követő többhetes kezelés mentette meg.  A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: semmelweis.hu/Kovács Attila