Egy baranyai férfi még 2017-ben oltotta ki szomszédja életét, majd a saját házában elrejtette a holttestét. Az áldozatot ezután öt évig eltűntként tartották nyilván. Végül az elkövető részegen kifecsekte tettét, elkapták a rendőrök. 

Együtt ittak

A férfi ugyabban a kis baranyai faluban lakott későbbi áldozatával. A cimborák gyakran összejártak, együtt italoztak. 2017. június közepén az egyik este a későbbi áldozat ittas állapotban megjelent a férfi lakásánál, ahol közösen folytatták az italozást. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Meghalt a cimbora

A poharazás közben szóváltás alakult ki köztük, majd a támadó egy konyhakéssel nyakon szúrta cimboráját, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy meghalt. Az elkövető a  holttestet egy pokrócba tekerte, majd az udvaron található garázs alatti szerelőaknába dobta. A holttestre  hamut, meszet és különféle hulladékot halmozott fel. Ezután az áldozat cuccait, ruházatát és a kést a eldobta.

Keresték az áldozatot

A megölt férfit néhány nap múlva keresni kezdték, de nem találták. A faluban az kezdett elterjedni róla, hogy külföldre távozott. Mivel a későbbiekben sem lehetett további információt megtudni vele kapcsolatban, a rendőrség elrendelte a körözését.

Elcserélte a házát

2021 januárjában az elkövető egy falubelijével elcserélte a házát. Az új lakóval közölte, hogy a garázsban elásta a korábban elpusztult kutyáját, ezért annak maradványait elviszi magával az új házába. 

Házkutatást tartottak 

Közben a tettes folytatta italozós életmódját és részegen a falubeli ismerőseinek többször utalt cimborája megölésére.  A rendőrség 2022 decemberében tartott házkutatás során találta meg az elhunyt csontjait a vádlott új lakásának padlásán. Az elkövetőt most emberöléssel vádolják, és letartóztatásban van. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A tettes elfogásáról a rendőrség az alábbi videót tette közé

Kiemelt kép: itt rejtette el a holttestét a férfi – Forrás: Magyarország Ügyészsége