Megszerezték több ezer ember adatait, majd részükre jellemzően gyügycipőket írtak, fel, amely után visszaigényelték az állami támogatást.
Már kilencen vannak börtönben
A Nógrád Megyei Főügyészség indítványa alapján a nyomozási bíró egy újabb ortopéd orvos letartóztatását rendelte el – olvasható a vádhatóság szerdai közleményében. Emlékeztetnek, hogy ugyanebben az ügyben már korábban nyolc gyanúsítottal szemben rendelték el a legszigorúbb kényszerintézkedést.
Adataokat szereztek meg
Azzal gyanúsítják, hogy gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cégek képviselői anyagi vagy egyéb ellenszolgáltatásért cserébe megszerezték idősekről vagy fogyatékkal élőkről gondoskodó otthonok velük együttműködő személyzetétől az otthonok lakóinak, illetve más magánszemélyeknek a személyes és orvosi adatait.
Kamu gyógycipőket írtak fel
Az így jogosulatlanul beszerzett különleges személyes adatokkal visszaélve a cégek képviselői átadták azokat a velük együttműködő – elsősorban – ortopédiai szakterületen praktizáló orvosoknak, akik az adatok felhasználásával és az orvosszakmai szabályok megszegésével, a szükséges orvosi vizsgálatok elvégzése nélkül olyan valótlan tartalmú orvosi vényeket állítottak ki, melyeket az azokon megnevezett személy egészségi állapota nem indokolt. A vények alapján a cégek legyártották a gyógyászati segédeszközökről szóló jogszabály szerinti legnagyobb társadalombiztosítási támogatással rendelkező gyógyászati segédeszközt (jellemzően gyógycipőt).
Megkapták az állami apanázst
Az érintett cégek képviselői ezután a jogszabály alapján a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) megigényelték a gyógyászati segédeszköz után járó támogatási összeget, melyet utána részükre a NEAK ki is utalt.
Egy füzetet szeretett volna eltüntetni
A gyanúsítottak hierarchikus szervezetben, összehangoltan, konspiratív módon követték el a különösen nagy illetve jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalást, több ezer rendbeli különleges adatra elkövetett személyes adattal visszaélést és hamis magánokirat felhasználását. Az ötvenéves orvos letartóztatásának egyik oka az volt, hogy miután az ügyben szereplő társai a nyomozó hatóság őrizetébe kerültek november elején – telefonon utasította asszisztensét, hogy a tevékenységüket dokumentáló füzetet tüntesse el.
(Kiemelt képünk a helyszíni szemlén készölt, forrás: police.hu.)