Az igazgató felelőssége, ha beázik egy iskola – ezt mondta a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely, többek közt a gyömrői iskola ügyére reagálva. Az agglomerációs városban, az iskola bővítését tervezték, de Lázár János, több agglomerációs tervvel egyetemben, elkaszálta a beruházást. A gyömrői gyerekek jelenleg konténerekben tanulnak és úgy tűnik, hogy egy ideig ez a helyzet nem is fog változni. 

Beszántott iskolaépítés

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, a Lázár János vezette minisztérium, a háborúra hivatkozva, több, agglomerációban tervezett iskola építését is felfüggesztette. Köztük volt a gyömrői iskola bővítése is. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kinőtték az iskolát

2020 tavaszán dőlt el, hogy a gyömrői iskola épületeinek felújítása, bővítése, átalakítása nem járható út. A meglevő épületek műszaki állapota, elhelyezkedése, széttagoltsága, rossz tájolása miatt született meg az a javaslat, hogy a teljes bontás után egy új iskolát kell építeni a régi helyére. Ezzel az is változott, hogy nem plusz 16 tantermet építenek a megmaradó tantermek mellé, hanem 24 tantermes iskola épül. 

Konténeriskolát építettek 

Közben az is világossá vált, hogy a közel 600 tanulót, 21 osztályt, nem lehet a város területén elhelyezni, így az építkezés idejére egy ideiglenes, konténeriskolát telepítettek.  „Erre a célra Gyömrő Város Önkormányzata vásárolt egy megfelelő méretű területet a Kastélydomb Óvodával szemben. A Monori Tankerületi Központ pedig megkapta az anyagi fedezetet a konténeriskola megépítésére” – írta az intézmény vezetője korábban az iskola honlapján. 

Ezekben a konténerekben tanulnak a gyömrői diákok

Forrás: fekete-gyomor.edu.hu

Ilyen tervek voltak 

„Szép, új, kényelmes, korszerű. Közel 8000 m2-es körbekerített területen 24+2 tanterem lesz telepítve. Ehhez tartozik még egy 700 m2-es tornacsarnok és egy nagy játszóudvar – benne öltözőkkel, zuhanyzókkal, WC-kel – egy ebédlő, egy tanári szoba és titkárság, vizesblokkok, porta és egy kisebb helyiség a takarítónőknek és a technikai személyzetnek. Az iskolához aszfaltozott út fog vezetni és megfelelő számú parkolót alakítanak ki. A tanulókat buszok fogják szállítani az iskolába és vissza, de természetesen autóval is megközelíthető lesz az intézmény. Egy helyen leszünk egész nap a legkisebbektől a legnagyobbakig. Kulturált körülmények között, biztonságban” – írta Hajdú András korábban. 

Nagyon megszeretik a konténereket

Ezután épült fel Gyömrőn is a konténeriskola. Idén áprilisban Rétvári Bence, ezzel kapcsolatban azt mondta áprilisban a parlamentben: „Az elején mindenki egy kicsit idegenkedik ezektől a konténerektől, aztán utána, amikor megszokják, akkor sokan inkább ott szeretnének órát tartani, hiszen ott a fűtési, klímaberendezési viszonyok sokszor előnyösebbek is”

Beázó iskolák

Az RTL Híradójának kérdésére, a csütörtöki Kormányinfón, hogy mi lesz a rengeteg beázó, felújítandó iskolával, lesz-e megoldás a tanévkezdésre, Gulyás Gergely azt felelte, hogy az igazgató és a Klebersberg Központ felelőssége, hogy az ilyen helyzeteket jelezzék. 

Nem épülnek új iskolák

Többek közt, a gyömrői iskola helyzetére is reagálva, azt mondta a miniszter, hogy van egy alap, amiből a sürgős eseteket finanszírozzák. A gazdasági helyzet miatt nem várható, hogy a közeljövőben nagy iskolafelújítások kezdődnének, de a kritikus esetek kezelésére lesz pénz, csak az iskolának jeleznie kell a központnak. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: gyömrői iskola