Egy régóta bejelentett változás élesedik a jövő év első napján. Ennek értelmében a felahsználók könyebben, megkötések nélkül költhetik el a számlán lévő összegeket.

Automatikusan összeadódnak

Megjelent a Magyar Közlönyben a Széchenyi Pihenő Kártya alszámláinak megszüntetését szabályozó rendelet, mely szerint január 1-jétől összevonják a korábbi szálláshely, vendéglátás és szabadidő zsebeket, így összeadódnak az azokban feltöltött összegek – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtökön az MTI-vel.

Könnyítés és támogatás az elfogadóhelyeken

Azt írták, hogy a módosítás a MTÜ véleményezésével született és mintegy 2,5 millió kártyafelhasználót és közel 50 ezer hazai turisztikai szolgáltatót érint pozitívan. Közölték, a SZÉP-kártya eddig is a belföldi turizmus motorjának számított, azonban az intézkedés hatására várhatóan tovább nő a népszerűsége, hiszen mind a kártya tulajdonosok, mind az elfogadóhelyek, vállalkozások számára könnyítést és támogatást jelent a válságban.

Az ágazatot helyeztén szeretnének javítani

Az alszámlák közötti átjárhatóságot 2022. február 1-je óta tette lehetővé a kormány; a megszüntetésükre vonatkozó javaslat kidolgozását pedig a 2022. november 21-én bejelentett turisztikai vállalkozások gazdasági helyzetét javító intézkedés csomag keretében írta elő – emlékeztetett az ügynökség.

Szükséges az alszámlák összegét követni

Az MTÜ által véleményezett módosításnak köszönhetően a jövő év elejétől még könnyebben, megkötések nélkül költhetik el a kártyáikon rendelkezésre álló összegeket a tulajdonosok. Ezentúl előnyt jelenthet számukra, hogy a továbbiakban nem szükséges az egyes alszámlákon rendelkezésre álló összeg nagyságát folyamatosan nyomon követni. Ez jelentős mértékben járulhat hozzá az energiaválság által különösen hátrányosan érintett turisztikai vállalkozások gazdasági helyzetének javításához.

jelentős könnyítés

A SZÉP-kártya népszerűsége a felhasználók körében töretlen, a kártyával történő költések hónapról-hónapra meghaladják a jóváírt összeg mértékét. 2022. január-november között több mint 302 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók a kártyákra, míg ugyanezen időszak alatt a munkavállalók költései meghaladták a 350 milliárd forintot. A SZÉP-kártya tulajdonosok és az elfogadóhelyek számára egyaránt könnyítést jelentő módosítás most még kényelmesebbé és gyorsabbá teszi a fizetést, ami további turisztikai szolgáltatások igénybevételére ösztönözheti a kártyabirtokosokat, miközben a szolgáltatók adminisztrációs terhei is csökkennek – áll a közleményben.

(Kiemelt kép: MTI/Róka László.)