Meglehetősen furcsa indok miatt vetemedett törvénysértésre egy kalocsai fiatal, aki ellen hamarosan vádat emelhetnek. Ugyanakkor azt állítja, megbánta ami tett. Amennyiben bűnössége bebizonyosodik, akkor akár hét és fél évre is börtönbe kerülhet.

Kifosztásról érkezett bejelentés

A történet idén júliusban esett meg. Hajnalban arról érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint Kalocsán ellopták egy részeg, magatehetetlen tinédzsertől a telefonját. A helyszínre vonuló egyenruhásokat a sértett barátai fogadták, akik elmesélték, hogy a tolvaj régi ismerősük.

Felizzot egy régi vita

Az éjszaka folyamán szegődött hozzájuk a 20 éves helybéli, kezdetben együtt szórakoztak, azonban az este vitába torkollott. Nézeteltérés a két fiatal között alakult ki, végül egyikük meg is ütötte a másikat. A bántalmazott akkorra már olyan részeg volt, hogy nem tudott védekezni és egy büfé teraszán hajtotta álomra fejét.

Lenyúlta a telefont

Ekkor lépett akcióba a másik férfi, aki ezt kihasználta kivette a telefonját a zsebéből. Mikor a társaság többi tagja kérdőre vonta a tolvajt, azt felelte, hogy csak egy hívás erejéig vette el a készüléket, csakhogy később azzal együtt távozott.

Egy kisautó miatt állt bosszút

Még aznap érte mentek a rendőrök. Az elkövető mindent beismert. Elmondása szerint azért alakult ki nézeteltérés kettejük között, mert ismerőse megvádolta, hogy gyerekkorában elvette a kisautóját és lopósnak nevezte. 

Mindent megbánt

Tettének súlyosságával már csak akkor szembesült, amikor úton volt a helyszínről, ezért gondolta az lesz a legjobb, ha gyorsan megszabadul a telefontól, így elhajította útközben. A sértett könnyű sérüléseket szenvedett a bántalmazás során. A 20 éves helybélinek kifosztásért és könnyű testi sértésért kell felelnie. A nyomozást a napokban befejezték a rendőrök és vádemelést javasolnak.  

(Kiemelt képünk illusztráció: forrás: polce.hu.)