Váratlan eseményektől sem volt mentes a műsor utolsó felvonása. Csekkának már napok óta gondok voltak az egészségével, s be kellett szállítani megfigyelésre.
Erre senki sem számított
Gyebnár Csekka olyan rosszul lett, hogy szinte lábra sem tudott állni, s az egyik reggel annyira súlyosbodott állapota, hogy kórházba kellett szállítani. Ennek következtében pedig így az utolsó megmérettetése is elmaradt Mérei Katával.
Nem volt túl jó bőrben
„Váratlan események szakították félbe a békés, nyugodt készülődésünket: Csekka nagyon rosszul van, ott van nála az orvos, infúziót kap, lázas, hányt folyamatosan, nincs olyan állapotban, hogy el tudja kezdeni a hajszát” – így pedig már Ördög Nóra kommentálta a fejleményeket
Vészhelyzet állt elő
Mi is standby-on vagyunk, várjuk a híreket, aztán nem tudom… meg kell oldani ezt a vészhelyzetet. Az is lehet, hogy kórházba kell vinni. Erre aztán tényleg nem lehetett számítani – mesélte a műsorvezető.
Végül ők diadalmaskodtak
Ezután Mérai Kata sírva mesélte, hogy mi történt az elmúlt napokban Csekkval. A versenyt nem tudták tovább folytatni, így Nemazalány és Szlépka Armand vették át a helyüket, akik végül fölényes győzelmet arattak – írja a Blikk.
Itt pedig megnézhető ördög Nóra beszámolója
(Kiemelt képünkön Gyebnár Csekka látható a kórházban, fotó: TV2.)