Hite segített feldolgozni fia halálát
Az ország Anna nénijének halálhírét a múlt csütörtökön jelentette be a család: 96 éves korában hunyt el, több mint huszonegy évvel a fia, Zámbó Jimmy elvesztése után. Anna néni gyermekei – György, Tihamér, Marietta és Árpy – méltó módon szeretnének megemlékezni az édesanyjukról, aki az életét mélyen hívő asszonyként élte, ez segített feldolgozni élete legnagyobb fájdalmát: azt, hogy a fia 2001-ben egy tragikus baleset során életét vesztette.
Mamának szólították
Az idős asszony akkoriban csaknem belerokkant a veszteségbe. Erős istenhite mellett a szerető családja nyújtott támaszt neki a nehéz időszakban, mégsem az imádott fia mellett, a csepeli temetőben lesz a végső nyughelye, hanem a főváros másik végében.„Édesanyánk tisztességesen, méltóságteljesen élte az életét, nem véletlenül szerették őt a Jimmy-rajongók annyira, hogy mamának, anyunak szólították – mondta a Blikknek Zámbó Árpy.
Fia legszebb dalai szólnak majd
„A temetése kapcsán egyetlen vágya volt mindig, hogy Cinkotán, a családi kriptában, az édesapánk mellett legyen eltemetve. Amikor kiment hozzá a temetőbe, mindig azt mondta: „Drága virágom, jövök hozzád!” Ezt a kérését tiszteletben tartjuk, ahogy azt is, hogy az egyházi énekek mellett a testvérem, Jimmy legszebb lírai dalai szólnak majd a temetésén.
Itt lesz a gyászmise
Árpy hozzátette, minden Jimmy-rajongót és -tisztelőt várnak a pénteki temetésre. „Ez egy rendkívül szomorú esemény a családunkban, de tiszteletben tartjuk azt, hogy mennyien szerették édesanyánkat. Így mindenkit szeretettel várunk, ahogyan december 14-én, délután hat órára a Rózsák téri templomba is, ahol anyu gyászmiséjét tartjuk.”
Nehezen gondol bele, hányan lesznek a temetésen
Anna néni unokája, Zámbó Krisztián elérzékenyülve emlékezett a nagymamájára. „Nehéz, mert nem tudom azt a sok jót elmondani, amit a nagymamám adott számomra, amíg élt. Békésen, szépen hunyt el, hosszú élet adatott meg számára. Bevallom, nehéz belegondolni, milyen sokan lesznek a temetésén”
Erre készült eredetileg
„Örülök, hogy rengetegen szerették, de kicsit tartok ettől, mivel én már átéltem hasonlót az édesapám elvesztésekor. Akkor sem tudtam a temetésen sírni, meggyászolni őt, mert őrületes tömeg vett körbe minket” – tette hozzá. „Eredetileg arra gondoltam, hogy a pénteki temetésen eléneklem a nagymamám kedvenc dalát, de miután kiderült, hogy nem szűk körű temetés lesz, letettem erről, mert nem akarom, hogy azt higgyék, reflektorfénybe akarok kerülni” – zárta Zámbó Krisztián.
(Kiemel kép: Tv2.)