Másfél év után sikerült eladnia Korda Györgynek és Balázs Klárinak a 2. kerületi villájukat. Az ingatlant egy orosz származású, de Magyarországon élő milliárdos üzletember, Timur Rahimkulov egyik cége vásárolta meg. A Rahimkulov család sajtóhírek szerint bizalmas viszonyt ápol áll elnökkel. 

Korda-villa

A Korda házaspár évekkel ezelőtt 780 millió forintért hirdette meg 2. kerületi villáját. A szállodaként is működő ingatlant egy befektető szerette volna megvenni, aki luxuslakásokat alakított volna ki az ingatlanban. Már a tervek is elkészültek, a lakásokat pedig meg is hirdették. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Végül nem jött össze az üzlet

A munkálatokat megkezdték, felállványozták az épületet, ám az adás-vétel végül nem valósult meg, miután a cég nem fizetett, Kordáék pedig visszaléptek. Arról viszont nem tettek le, hogy eladják az 1500 négyzetméteres, 22 szobás ingatlant és a hozzá tartozó telket, hogy egy kisebb lakásba költözzenek, mert nehezen bírták már a rezsiköltségeket.

Nem tudták fenntartani a villát

„A két év pandémia közrejátszott ebben, a személyzetet is fent kellett tartanunk, a költségek pedig már túl magasak voltak, meg kellett hoznunk ezt a szomorú döntést” – fogalmazott korábban l Korda György.

Elajándékozták a bútorokat

A házaspár még tavaly ki is költözött a házból. A szállodában használt ingóságokat, bútorokat és ágyneműket a 2. kerületnek ajándékozták, azóta a Szent Ferenc kórházban használják Kordáék adományait. 

Lakásba költöztek 

A napokban a házaspár azt nyilatkozta, hogy egy budai, zöldövezeti, panorámás lakásba költöztek. Nagyon megszerették az új otthonukat, a szomszédban egy orvosprofesszor és egy egykori olimpiai bajnok is lakik. 

Orosz oligarcha vette meg a villát

Végül a Korda-villán is sikerült túladniuk, az épület új tulajdonosa, a Gorod Pro Kft. A Blikk szerint az Opten cégadatbázisban az ingatlanok adásvételével foglalkozó vállalkozás ügyvezetője az a Timur Rahimkulov, aki 2022-ben a Forbes listája szerint a 11. leggazdagabb az országban: a vagyonát 172,8 mil­liárd forintra becsülik. Az orosz oligarcha családjáról ide kattintva megtudhatsz mindent.

Angyalföldi építkezés

Az orosz-magyar kettős állampolgárságú Rahimkulov több magyarországi ingatlanfejlesztésben is érdekelt. A Putyinhoz közelálló család  építi Angyalföldön, azt a városrészt, amelynek túlméretezése miatt az önkormányzat nem támogatta a fejlesztést. A tervek szerint egy 327 lakásos lakópark épül. 

A kormány kiemelt beruházásnak minősítette

Csakhogy a kormány az elutasító döntés után nem sokkal nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősítette a beruházást, így a kerület elutasítása többé nem jelentett akadályt. Ráadásul a kormányrendelet még a korábbinál is eltúlzottabb beépítést tett lehetővé a kötelező zöldterület méretének csökkentésével. A kerület teljesen szakmaiatlannak tartotta a döntést, amely semmibe veszi a környéken élőket és csak a befektetői érdekek kiszolgálására, a profit maximalizálására alkalmas.

Városháza-ügy

Ruszlan Rahimkulov neve a Városháza-ügy kapcsán is előkerült. Ruszlan Rahimkulov volt az, akinek – amerikai, izraeli és olasz üzleti körök mellett – állítólag eladásra kínálták a Városházát. 

Óriási ingatlanvagyonuk van

De övék például a kedvelt óbudai szórakozóhely, a Symbol, a 6. kerületi Fáklya klub, a néhai Otthon áruház Rákóczi úti épülete, valamint az egykori Csepel Művek központi irodaháza is. Tavaly nyáron 463 millióért vásároltak meg egy gellérthegyi villát a kerülettől, és megszerezték az albertfalvai termelői piac ingatlanát is 362 millióért.  A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Korda-villa