Nekiütközött egy ház kerítésének, majd tartva a lebukástól olajra lépett a piás sofőr a Fejér megyei Sárosdon. Alighanem meggyőződött, hogy tuti búvóhelyet választott magának, de a rendőrök eszén nem tudott túljárni, s a büntetőeljárást sem ússza meg.

Eloldalgott a sodőr

Még november 18-án, pénteken érkezett bejelentés  Sárosdról, a Komáromi utcából egy balesetről. A bejelentő elmondta, hogy egy Citroen típusú személygépkocsi vezetője lakóházuk kerítésének ütközött, majd a sofőr az ott élők egyikével történt szóváltást követően gyalogosan távozott a helyszínről.

Itt található Sárosd

Gyorsan megtalálták

A kiérkező rendőrök az adatgyűjtést követően azonnal megkezdték a gépjárművezető felkutatását, akit alig egy órán belül a baleset helyszínétől nem messze, egy ingatlan fészerében pokróc alá rejtőzve találtak meg. Elfogását követően az egyenruhások a férfit, s eljárást kezdeményeztek vele szemben.

Sok volt a rovásán

A 33 éves sárkeresztúri férfival szemben történt intézkedés során az egyenruhások megállapították, hogy egyáltalán nem is volt jogosítványa, emellett több rendőrkapitányság ok a körzését rendelték el, valamint egy további esetben – ittas járművezetés miatt – a Székesfehérvári Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki ellene. 

Most sem volt szomjas

Miután a rendőrök elől rejtőzködő sofőrrel szemben felmerült annak gyanúja, hogy a Sárosdon okozott baleset előtt is fogyasztott szeszes italt, ezért a járőrök mintavételre előállították, a mérési eredmények pedig megerősítették az alkoholos befolyásoltságot – derül ki a rendőrség tájékoztatásából.

(kiemelt képünk illusztráció, forrás::Facebook.)