A nemrégiben megjelent rendelet értelmében az első ütem 2023 július elsején lép életbe, a második pedig 2024 márciuss elsejével.
Váratlan meglepetés
Január helyett júliusban kaphatnak béremelést az egészségügyben dolgozók – derült ki a friss Magyar Közlönyből, amelyet a Népszava vett észre. A kormány határozatban jelölte ki a korábban az egészségügyi szakdolgozóknak megígért két lépcsős béremelés időpontjait.
Ennyinek kell lennie az orvosok béréhez képest
Eszerint az első ütemre 2023. július elsejétől kerít sort, a másodikra 2024. március elsejével. A határozat az is rögzíti, hogy ezek eredményeként 2024. március elsejére a szakdolgozók átlagos alapbérének el kell érnie az orvosi alapbér 37 százalékát.
Sokan lehetnek csalódottak
Az alap- és középfokú végzettségűeknek e két alkalommal együtt átlagosan 32 százalékos, míg diplomásoknak átlagosan 55 százalékos emelést javasolt az erről szóló koncepció. A mostani határozat bizonyára csalódást kelt az érintettek körében.
Nem alkalmas az egyensúly helyreállítására
Ők ugyanis arra számítottak, hogy a januári újabb tíz százalékos orvosi béremeléssel együtt a szakdolgozók is körülbelül egy 30 százalékos emeléssel hozzájutnak a maguk első lépcsőjéhez. S nemcsak hogy félévet csúszik az intézkedés, de a 2024 márciusára kitűzött 37 százalékos bérarány sem látszik alkalmasnak az orvosbéremeléssel megbontott egyensúly helyreállítására.
Tovább torzulhat az arány
A 2021-es orvosbéremelésig a szakdolgozói bérszintje átlagosan 45 százalék volt, ez zuhant sok-sok feszültséget keltve idén év elejére 27 százalékra, és januári újabb 10 százalékos orvosi béremeléssel tovább torzulhat 21 százalékra. A mostani kormányhatározat szerint még közel másfél évig nincs remény arra, hogy a korábbi arányok helyreálljanak.
(Kiemelt képünk illusztráció, MTI/Máthé Zoltán.)