A japán labdarúgó-válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a német csapatot a katari világbajnokság E csoportjának szerdai nyitómérkőzésén. A szigetországi együttes így lemásolta a vb másik bombameglepetését okozó szaúdi gárda bravúrját, amely kedden Argentína ellen győzött 2-1-re úgy, hogy a szünetben még hátrányban volt.
Befogott szájjal tiltakoztak
A német válogatott játékosai kezüket szájuk elé téve álltak össze a meccs előtti csapatképre, ezzel üzenve a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek, amely sárga lapos büntetést helyezett kilátásba, ha szivárványos kapitányi karszalagot visel egy játékos. „Az emberi jogok nem képezhetik alku tárgyát, ha megtiltják nekünk a karszalag viseletét, megtiltják nekünk, hogy beszéljünk” – írta közleményében a német szövetség.
Német dominancia
Az esélyesebb németek az első perctől kezdve magukhoz ragadták a kezdeményezést, de a középpályán elveszített labdákból a japánok több veszélyes ellentámadást vezettek, egy ízben be is találtak, azonban a gólt les miatt érvénytelenítették. A játékrész derekától fokozódott a Nationalelf fölénye, jószerivel csak idő kérdése volt, mikor szerzi meg a vezetést, erre végül 33 percet kellett várni, amikor 11-esből került előnybe. A gól semmit sem változtatott a játék képén, a szigetországi csapat alig tudta megtartani a labdát, de a szünetig csak lesről lőtt újabb gólt Hansi Flick együttese, amely így minimális előnnyel vonulhatott az öltözőbe.
Így kezdődött a második félidő
A japánok játékát a térfélcserét követően is teljesen megbénította a németek letámadása, így az ázsiai csapat a félpályát is csak ritkán lépte át, igaz, ha megtette, akkor viszonylag veszélyes akciót tudott vezetni. Ettől függetlenül a 2014-es világbajnok jóval közelebb járt a második gól megszerzéséhez, számos helyzete volt, Gündogan pedig a bal kapufát találta el.
Bravúros fordítás
A folytatásban enyhült a német nyomás, a kihagyott ziccerek pedig alaposan megbosszulták magukat, mivel a szorításból kiszabadulva felbátorodó japánok előbb egyenlítettek, majd nyolc perccel később fordítottak is, ráadásul nem érdemtelenül, mivel ebben a periódusban sorra vezették az ígéretes támadásokat. A hajrában Németország minden erejét mozgósítva támadott, hogy legalább egy pontot megmentsen, de lövései sorra elkerülték a hősiesen védekező japánok kapuját.
Manuel Neuer, a német labdarúgó-válogatott kapusa szerint a kihagyott helyzetek és a védelmi hibák miatt kaptak ki szerdán a japánoktól a katari világbajnokságon. A sok kihagyott lehetőség és a rossz védekezés megbosszulta magát. Nem voltunk elég türelmesek hátul a második félidőben. Jobban kellett volna játszanunk, több önbizalommal a támadásvezetésben” – vélekedett a 36 éves világbajnok labdarúgó, majd hozzátette: „mi hoztuk fel az ellenfelet”. Szerinte a japánok eltökéltsége döntötte el a mérkőzést: „hittek benne, hogy nyerhetnek, mi pedig azt gondoltuk, hogy meg tudjuk őrizni a vezetést” – derül ki az MTI beszámolójából.