Egy 52 éves nő életét vesztette, öten kórházba kerültek, egy gyermek pedig életveszélyesen megsérült abban a súlyos balesetben, ami hétvégén történt Tatabánya és Környe között. A baleset okozója kábítószer hatása alatt vezetett.

19 éves lány okozott balesetet

Ahogy írtunk róla, azonnal elvették a rendőrök annak a nőnek a jogosítványát, aki kábítószer hatása alatt okozott súlyos, halálos áldozattal is járó balesetet Környe és Tatabánya között. A mindössze 19 éves nő szombat délután záróvonalon kezdett előzésbe, a manővert azonban nem tudta befejezni, megpróbált visszasorolni, ekkor ütközött össze az általa éppen előzött autóval. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Öten kerültek kórházba

A becsapódás akkora erősségű volt, hogy az autók több tíz métert csúsztak, az alkatrészek pedig 100 méteres körzetben szóródtak szét az úton. A borzalmas balesetben egy 51 éves nő életét vesztette, egy 14 éves gyermek életveszélyesen megsérült, öten pedig kórházba kerültek – írja a Bors.

Helyszíni felvétel:

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Nem először volt balesete

A baleset okozóját az interneten támadják. A pletykák szerint az oroszlányi drogos ámokfutó nem először volt baleset részese.

Dühösek a helyiek

A mindössze 51 éves Böbét rengetegen ismerték és szerették Oroszlányban. A váratlan és értelmetlen haláleset sokkolta az ismerősöket, akiknek a dühe most a baleset okozója ellen irányul. „Remélem megkapja méltó büntetését! Bár, ebben az esetben nincs olyan, hisz Böbit visszahozni már nem lehet” – írta a Borsnak a nő egy ismerőse.

Súlyos sérült is van

A lap úgy tudja, hogy a súlyosan sérült fiú az elhunyt nő párjának a gyermeke. A férfinak nem elég mély gyászával megküzdenie, még gyermekéért is aggódhat. Az oroszlányi drogos ámokfutó több család életét nehezítette meg.

Fotó a helyszínről:

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Hálásak

„Hálát adok az Istennek, hogy túléltük ezt a nagy balesetet” – írta egy nő a Facebookon. Az ő lánya is a közösségi oldalán jelentkezett be. „Részvétem a családnak! Én még a intenzíven!” – osztotta meg az egyik balesetről szóló híradást.

Friss jogsis

A baleset okozójának a pletykák szerint mindössze egy éve van jogosítványa, de ez idő alatt már háromszor volt közúti baleset részese. Oroszlányon azt beszélik, hogy kokaint fogyasztott a baleset előtt, de az autójában állítólag egy crack pipát is találtak.

Gazdag családból származik

A kifejezetten jómódú családban élő lány látogatóban járhatott a szüleinél Oroszlányban, Facebook adatlapja szerint ugyanis már a fővárosban éli mindennapjait. A Bors telefonon elérte a fiatal nő édesanyját, ő azonban nem szeretett volna nyilatkozni, amíg folyamatban van az ügy. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Helyszíni felvétel – Forrás: MTI