Erre vágyott, hát megkapta: koponyát (!) lopott a virágárusként dolgozó barátnőjének egy budapesti halottátvevő. Az ajándék azonban mégsem ért célt, mert az eladó hölgy egy idő után félni kezdett a szekrény tetejére tett koponyától, és elpasszolta egy ismerősének.
Elhunytak csontjait szerezték meg
A Fővárosi Főügyészség emberi test tiltott felhasználásának bűntette miatt emelt vádat a halottátvevőként dolgozó férfi és két társa ellen, akik újratemetésre váró elhunytak csontjait szerezték meg egy fővárosi temetőből. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
A virágárus kérte
A főügyészség tájékoztatása szerint a virágárus tavaly ősszel rávette a halottátvevőként dolgozó 62 éves férfit arra, hogy a munkaviszonyát kihasználva szerezzen neki egy emberi koponyát.
Letisztogatta, összeillesztette
A férfi az újratemetésre váró emberi csontok közül elvett egy-egy, külön elhunythoz tartozó agykoponyát és állkapocscsontot, melyeket szépen letisztogatott, összeillesztett, majd az így egésszé tett emberi koponyát átadta a nőnek a virágüzletben.
Félni kezdett tőle
A virágárus a koponyát egy ideig az otthonában tartogatta, de mivel egy idő után félni kezdett tőle és a környezetében is ijesztőnek tartották, továbbadta egy 35 éves férfi ismerősének. A koponyát végül egy közúti ellenőrzés során a férfi kocsijának a csomagtartójából került elő.
Komoly büntetés
Az ügyészség pénzbüntetést kért az elkövetőkre. A bíróság az ügyészi indítványnak helyt adva, a temetői alkalmazottal és a nővel szemben több százezer forintos, míg büntetett előéletű társukkal szemben egymillió forint pénzbüntetést szabott ki a büntetővégzésében, melyet az ügyészég tudomásul vett. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: egy közúti ellenőrzés során találták meg végül a koponyát – fotó: illusztráció