Fiatal kora elleneére tetemes bűnlasjtroma van annak a fiatalnak, akit a minap Csömörön fogtak el. Noha később szabadon engedték, pár nappal később azonban ismét begyűjtötték.

Nem válogatott

Kerti szerszámok, elektronikai kütyük, ruhák, pénz, háztartási gép – szinte mindent vitt az általa kiszemelt házakból az a kistarcsai fiatal, akit nemrégiben kaptak el a rendőrök. Volt, hogy egy hólapát nyelével feszítette fel egy autó napfénytetőjét, akadt, amikor az autó zárszerkezetét rongálta meg, vagy hátsó üléseit mozgatta ki a helyéről, máskor lakások ajtajait feszítette fel vagy ablakait törte be, hogy hozzáférjen az értékes holmikhoz.

Tudták, kit kell keresni

Az egymást követő bejelentésekre a rendőrök azonnal mozdultak, hamar összerakták, ki állhat a betörések/feltörések hátterében, mint kiderült nem először akadt dolguk a férfivel. A péceli járőrök egy csömöri áruház parkolójában pillantották meg 23 éves társával együtt még december elején L. Emiliánt. Amint meglátták a zsarukat, rögtön futni támadt kedvük, s a bevásárlókocsik között szándékoztak láthatatlanná válni, ami egy hamvába holt próbálkozás volt. A 18 éves férfit és társát is előállították, eljárást indítottak, majd szabadon bocsátották őket.

Nem éppen jó stratégiája volt

L. Emilián nem tanult a korábbiból, bűnös ténykedésével nem hagyott fel, a rendőrök 2022. december 20-án őrizetbe vették. Kihallgatásán folyamatos ellentmondásokba ütközött, beismert, aztán tagadott, emlékezett, aztán nem, gyanúsítását is megpanaszolta

Má a rácsok mögött

Üzletszerűen elkövetett lopás bűntette, lopás vétség kísérlete, valamint rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik vele szemben eljárás, a bíróság már elrendelte előzetes letartóztatását.

Itt pedig az előállításról készült videó (ami korhatáros mivolta miatt csak az eredeti oldalon tekinthető meg)

(Cikkünkben használt képeink forrása: police.hu.)