Szeme láttára veszíttette életét egy férfi, de miután elszállították holttestét, semmiben sem akadályozta meg, hogy felszerelését meglovasítsa. A rendőrök lezárták vele szemben a nyomozást.

Értékes volt a felszerelés

A rendőrség tájékoztatása szerint az eset idén június 15-én délután, a Csörög és Sződ települések között található Ordas-tónál történt. Itt egy horgászó férfi veszítette életét. Közben az is kiderült, hogy valaki ellopta az 56 éves férfi holtteste mellett lévő horgászzsákot, amelyben két bot és egy teleszkópos merítőszák volt. Akkor a tettes nem került elő azonnal, de a rendőrök nem hagyták feledni az ügyet.

Hiánytalanul visszaszerezték

A helyi nyomozók másfél nappal később már kutatási határozottal a kezükben érkeztek a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható, 62 éves, pilisborosjenői férfi otthonába, ahol az elhunyttól ellopott, 175 ezer forintos horgászfelszerelést hiánytalanul lefoglalták.

Nem tagadott

Az 56 éves férfi kihallgatásakor beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt. Elmondta, hogy éppen pecázott, amikor azt látta, a közelében lévő férfi hirtelen rosszul lett és ráborult a horgász ládájára.

Vérfagyasztó cinizmussal magyarázott

Állítása szerint odaszaladt hozzá, segítséget hívott, és próbálta újraéleszteni a férfit, amit a mentők folytattak – sikertelenül. Közben észrevette az elhunyt férfi horgászfelszerelését, amit összepakolt és hazavitt. „Ott, akkor az futott át az agyamon, hogy neki már úgysem kell.” – magyarázta.

Sokat kaphat

A váci rendőrök a 62 éves férfivel szemben a lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait az átadta az ügyészségnek. Amennyiben bebizonyosodik bűnössége, akkor akár két évet is a rácsok mögött tölthet.

(Kiemelt képünkön a tolvaj távozása látható a biztonsági kamera felvételén bal oldalt, forrás: police.hu)