Elviselhetetlen szag keseríti meg a lakók életét a Budapest 4. kerületében található Káposztásmegyeren már több mint két hónapja. Az ott élők sokszor még a saját udvarukra se tudnak kimenni és szellőztetni sem tudják a lakásukat a bűz miatt. Szerintük elképzelhető, hogy valaki illegálisan szennyvizet folyat a közeli patakba, ami komoly közegészségügyi problémát okozhat. Az illetékes szervek egyelőre egymásra mutogatnak.

Felfordul az ember gyomra

„Az ember gyomra felfordul! Egyszerűen nem bírjuk tovább!” – ezek még a legenyhébb kifejezések arra a helyzetre, amiről a káposztásmegyeriek számoltak be. Több utcában is hónapok óta elviselhetetlen bűz terjeng. Hiába jelezték a lakók több hivatalos szervnek, egyelőre mindenki a másikra mutogat. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nincs gond a csatornákkal

  „Két hónappal ezelőtt vettük észre, hogy Káposztásmegyeren a Somlyói Nagy Sándor utcában az erdő felőli részén rendszeresen erős trágyaszag terjeng. Először azt hittük, hogy a csatornával van a probléma, ezért riasztottuk is a csatornázási műveket. Ők ki is jöttek, ellenőrizték kétszer is, de mindent rendben találtak” – mondta az egyik lakó.

Szennyvíz, illegálisan?

„Igazuk is lehet, ugyanis, ha a csatornafedélhez megyünk és beleszagolunk nem lehet érezni semmit, így szerintünk se onnan jön. Ők vetették fel, hogy lehet, hogy valaki illegálisan beleengedi a csatornába vagy a patakba a szennyvizet” – tette hozzá a Metropolnak.

Találgatnak a lakók

A lakók csak találgatnak a bűz forrására, ám szerintük is egyre valószínűbb, hogy valaki szennyezi a patakot, hiszen csak időszakonként érezni a terjengő szagot.

A vécémosóra gyanakodnak  

„Az egyik szomszéd szerint talán a nem messze lévő toi toi vécémosóból folyatnak ki olyat, ami okozza ezt a rettenetes szagot. Állítólag ez közel van a patakhoz is” – írta egy kerületi lakos a Facebookon.

„Olyan erős, hogy szellőztetni sem lehet”

„Egy gombászó néni bent járt az erdőben, ahol nyitva találta az egyik csatornát, nem tudta visszatenni rá a tetejét, így ez is elképzelhető, hogy onnan jön a szag. Időlegesen érezzük csak, általában délután és estefelé, de akkor olyan erős, hogy szellőztetni se lehet!í” – fűzte hozzá egy kommentelő.

Feljelentést kell tenni

A lakók Írtak a hulladékkezelőnek, a jegyzőnek és a polgármesternek is. Tőlük egyelőre nem kaptak választ, csak a rendőrségtől, miszerint nem az ő hatáskörük ez elintézni. A” csatornázási műveknél azt mondták, hogy nekünk kell majd feljelentést tennünk ismeretlen tettes ellen” – fakadt ki egy ott lő asszony.

 Ne egymásra mutogassanak

„Arra várunk, hogy megszüntessék a szagot, mert ez közegészségügyileg sincs rendben, ráadásul nagyon megkeseríti az itt lakók életét. Szeretnénk, ha kivizsgálnák az ügyet, megtalálnák a szag forrását és megszüntetnék azt! Ne egymásra mutogassanak a szervezetek, hanem tegyenek valamit, mert ők sem élnének ebben!” – zárta gondolatait. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Káposztásmegyer madártávlatból. Fotó: Facebook.