Iraki embercsempészek lőttek rá a rendőrökre, akik viszonoztak a tüzet. Végül a tekesek kapták az elvetemült bűnözőket.

Egy igazoltatással kezdődött

A rendőrök kezdtek el üldözni egy furgont az M5-ös autópályán. Inárcs térségében, reggel negyed 8 után nem sokkal szerették volna igazoltatni a járművet, azonban a sofőr a fék helyett a gázra lépett.

Több lövés dördült

Hiába figyelmeztették a sofőrt a megállásra, a kocsiból több lövést adtak le a rendőrautó irányába. A rendőrök ennek ellenére tovább követték a járművet, ami végül Budapest határában megállásra kényszerült. A gépkocsivezető és a mellette ülő férfi bemenekült egy közeli erdőbe, közben további lövéseket adtak le a rendőrök irányába. Az egyik rendőr figyelmeztető lövést követően viszonozta a tüzet.

Kispesten kapták el őket

A budapesti rendőrök lezárták a területet, a helyszínre csapaterőt, kutyás egységeket, nyomozókat és helyszínelőket irányított. A lövöldözők utáni hajszába bekapcsolódott a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége is, végül ők kapták el a feltételezett elkövetőket negyed 9 után nem sokkal Kispesten.

Senki sem sérült meg

A furgonban huszonegy menekültet találtak, akik szír állampolgárnak vallották magukat, elszámoltatásuk megkezdődött. A lövések következtében az illegális migránsok, az embercsempészek és a rendőrök sem sérültek meg. Embercsempészet bűntette, valamint hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárás az ügyben.

Videó az elfogás pillanatairól

(Kiemelt kép: police.hu.