Egyre durvább és mocskosabb ügynek tűnik a Szőlő utcai botrány: az igazgatói iroda melletti fürdőszobás lakrészből bizonyítékokat tüntethetett el az egyik nevelő
A mai napig vezető pozícióban dolgozik a Szőlő utcai javítóintézetben az a nevelőnő, aki egy egykori intézetis fiú vallomása szerint tudott arról, hogy az intézet igazgatója, Juhász Péter Pál rendszeresen megerőszakolja őt. A fiú arról beszélt, hogy miután három éve szólt a nevelőnőnek erről, ő átadta ezt Juhásznak, majd annyi történt, hogy a fiút megverte két másik gyerek, miközben nevelők ezt végignézték. A fiú az esetről Dobrev Klárának, a Demokratikus Koalíció elnökének beszélt egy videóban, és ez alapján ugyanezt mondta az ügyészségnek is. Gyanúsítottként hallgatták ki A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki azt a Szőlő utcai javítóintézetben dolgozó nőt, […]
Olvass tovább