Nem tudta ellensúlyozni a MOL az import okozta kiesést – véli az érdekképviselet vezetője, aki szerint a spájzolás és a feketekereskedelem is fokozta az ellátási gondokat

Több volt a fogyasztás

A benzinhiány sokkal hamarabb kialakult, már az év eleje óta jóval nagyobb a fogyasztás, mint a rendelkezésre álló üzemanyag-mennyiség – jelentette ki a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában.

Hatalmas traktorok a kutakon

Grád Ottó az üzemanyag-hiányt azzal magyarázta, hogy fogyasztás-többlet jelentős része egy a nagykeresekedelemből jött át a kiskereskedelembe. Tavaly októberben a mezőgazdasági gépek nagy része még nem töltőállomásokon tankolt, a nagykereskedők kiszállították a gazdaságokba az üzemanyagot. A 480 forintos üzemanyagot azonban a gazdák a nagykereskedőtől már nem kaphatták meg, ezért láthattak az emberek hatalmas traktorokat a benzinkutakon – magyarázta.

Ezért nem tudott mit tenni a MOL

A spekulatív vásárlások – a spájzolás és a feketekereskedelem – is fokozták az ellátási gondokat. Ehhez jöttek aztán még az előállítási-szállítási oldal problémái: az importőr nem hoz be 6-700 forintos üzemanyagot, hogy 480 forintért adja el, az üzemanyag 30 százalékát kitévő behozatal tehát eltűnt, a Mol pedig ezt nem tudta egymaga ellensúlyozni – összegzett Grád Ottó.

Akár olcsóbb is lehet

A világpiaci árak mostani csökkenéséről a főtitkár megjegyezte: a trend reményt ad arra, hogy feljebb már nem mennek az árak a következő napokban, hetekben, sőt, még arra is van esély, hogy néhány forinttal olcsóbb lesz az üzemanyag.

Jelentős eltérések

Nagy mértékű az ingadozás abban a tekintetben, hogy az árstop kedd esti feloldása után az egyes kutakon mennyiért adják az üzemanyagot. A literenkénti különbség akár a 100 forintot is elérheti. A Index cikke szerint az OMW egyik kútján 661 forintba került a 95-ös benzin, a gázolajért pedig 719 forintot kérnek literenként.

Nem mindegy, hol és melyik kútról beszélünk

A Budafoki úton található a Shell-kúton a 95-ös benzin 691, a dízel pedig 842 forintba kerül, míg a Lukoilnál a 95-ös benzinért 709, a gázolajért pedig 739 forintot kérnek el. Mindez amiatt is érdekes, mert a holtankoljak.hu portál legutóbb arról számolt be, hogy szerdától az említetteknél jóval alacsonyabb átlagárakon lehet tankolni, még az árstop feloldása mellett is. Ők azt írták, hogy a két üzemanyagtípusnál ilyenek lehetnek az átlagárak: 95-ös benzin: 617 forint/liter gázolaj: 681 forint/liter.

(Kiemelt képünk saját illusztráció.)