Lemond Varga Judit igazságügyminiszter és távozik a kormányból – a tárcavezető ezt azzal indokolta, hogy a Fidesz Európai Parlamenti kampányában vállal szerepet, és ez a feladat teljes embert kíván. A politikus július 31-ével jelentette be távozási szándékát Orbán Viktor miniszterelnöknek.

Nagy a tét 2024-ben

„Az nem titok, hogy a magyar érdekekért elkötelezetten dolgozó állami vezető voltam eddig is, de erre a kampányra sokkal jobban fel kell készülni, mint korábban. A 2024-es EP-választásnak most nagyon nagy a tétje: konzervatív fordulatot kell elérni az európai intézményekben, és ebben szeretnék aktív szerepet vállalni – a Magyar Nemzet online kiadásának mindezt így indokolta Varga Judit. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Egész embert kíván

„Ez a feladat viszont, ahogyan miniszteri teendőim is, egész embert kíván, ezért a miniszterelnök úrral már közöltem is a lemondási szándékomat július 31-ével. Azt hiszem, az a helyes, ha az igazságügyi tárca vezetését átadom olyannak, aki erre száz százalékban tud koncentrálni” – tette hozzá.

Megtisztelő négy év

Varga Judit hatalmas megtiszteltetésnek nevezte az elmúlt négy évet, melyet tárcavezetői munkával tölthetett. Azt nem erősítette meg, hogy ő lesz a Fidesz EP-listájának vezetője, de nem is cáfolta ilyen ambícióit. A konkrét listához a Fidesz elnökségének döntése szükséges, de ő maga az Európai Parlamentben képzeli el a jövőjét.

Vissza kell térni a józanságnak

Varga Judit szerint Magyarország uniós intézményekbe vetett bizalma sérült az elmúlt időben, és Európába vissza kell térnie egyfajta józanságnak, mely a kontinens lakóinak érdekeit helyezi előtérbe.

Elvált férjétől

Amint azt tavasszal a BudapestKörnyéke.hu is megírta válik Varga Judit és a férje, Magyar Péter. A hírt elsőként Magyar Péter osztotta meg a nyilvánossággal a közösségi oldalán és bár később a bejegyzés eltűnt, de maga Varga Judit is megerősítette: külön folytatják az életüket.

Korábban is felröppent a válás híre

A sajtóban egyszer már felmerült a házaspárral kapcsolatban a válás. A Blikk 2021 februárjában több forrásra hivatkozva azt írta, több mint egy évtizednyi házasság után válnak Varga Juditék, ám az igazságügyi miniszter akkor hevesen cáfolta a lap információit és úgy fogalmazott, hogy a családjuk ellen „összehangolt támadást” indított a sajtó. 

Politikai okok?

Ám nagyon úgy fest, hogy a pár kapcsolati válsága két évvel ezelőtt is nagyon igaz volt, azonban politikai okokból akkor cáfolták ezt. A pár két éve ténylegesen elszánta magát a válásra, de „politikai körökből jelezték Vargának, túl kényes lenne, ha a választás előtt kapcsolatuk végétől volna hangos a sajtó”.

Három gyerekük született

„Míg egyikük a kormányban, addig a másik egy nagy állami cég vezetői székében foglal helyet, miközben nevelik három gyermeküket. Látszólag úgy tűnhet, egymás mellett mindketten ki tudtak teljesedni, hiszen az ügyvédjelöltként induló Varga és a kezdetben bírósági fogalmazó Magyar együtt lépkedett egyre feljebb a ranglétrán. A magánéletben szintúgy bejöttek a számításaik, már a húszas éveikben eldöntötték, hogy nagy családot szeretnének, és ez is teljesült” – írta akkoriban Varga Juditékról a Blikk.

Ingatlanügyeik

Az utóbbi években ingatlanügyeikkel kerültek a címlapokra. Még 2021-ben derült ki, hogy a család 200 millió forintért vásárolt Budán lakásokat, erre 192 millió forint hitelt kaptak. Később a Telex írt arról, hogy tízmilliós csoktámogatást vettek fel a balatonhenyei házukra, noha a konstrukció lényege nem a nyaralók támogatása.

Falusi CSOK luxusnyaralóra

Miután kiderült, hogy luxusnyalóra használták fel a falusi CSOK támogatást, Varga Judit azt mondta, a családdal azt tervezték, hogy a 150 lelkes településen élnek majd. Ez már akkor sem tűnt életszerűnek, hiszen két sikeres jogász miért is szeretne Budapesttől 160 kilométerre költözni.  A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Varga Judit. Fotó: Facebook