A Mercedesnek és BMW-nek beszállító kínai-koreai cég vehet meg egy 12 hektáros területet a Bács-Kiskun és Csongrád megye határán fekvő Kisteleken, a cég akkumulátor-részegységeket készít a két német autógyártónak, az 500 milliárdos beruházást úgy szavazták meg, hogy azt sem tudták mire mondanak igent. 

Semmit sem tudhattak meg a képviselők

Az ingatlan eladásáról a helyi önkormányzat úgy döntött, hogy sem a lakosság, sem a képviselők sem tudhatták meg az 500 milliárdos projekt beruházójának nevét, illetve a terv részleteit – írja a 24.hu.

Gyors döntés

„Az életben sajnos van olyan, hogy gyorsan kell dönteni, és az a probléma, hogy most a testületnek sincs több ideje erre” – magyarázta a csongrádi kisváros polgármestere, Nagy Sándor, amikor felmerült, hogy egy ilyen horderejű döntés előtt nem ártana tisztázni, hogy ki a beruházó, mit fog csinálni, és tevékenysége jelent-e majd környezeti terhelést a szóban forgó területtől 1,5–2 kilométerre fekvő településnek.

Célkeresztbe kerültek

A januári testületi ülés jegyzőkönyve szerint e kérdések válasz nélkül maradtak, pedig a vitából kiviláglott, hogy a kisteleki ipari park is a kormány által favorizált iparág, az akkumulátorgyártás célkeresztjébe kerülhetett. 

12 hektáros terület

A polgármester annyit árult el a képviselőknek, hogy egy miskolci vállalkozással, az Európa-Center-Miskolc Kft.-vel tárgyalt a 12 hektáros terület értékesítéséről, mely egy „kínai-koreai befektető” számára keres megfelelő helyet. 

Sok víz kell hozzá

A befektetőnek olyan területre van szüksége, ahol ki lehet elégíteni a majdani gyár meglehetősen magas víz- és energiaigényét. A testület felhatalmazta a polgármestert, hogy 1500 forintos négyzetméteráron kösse meg a megállapodást a céggel.

Csak egy ember szavazott nemmel

A lapnak Nagy Sándor polgármester elismerte, hogy akkumulátoripari fejlesztés terveivel keresték meg, hozzátéve: a testület úgy szavazta meg 8:1 arányban az eladást, hogy az egyetlen nemmel szavazó politikus a 2019-es választási ellenfele volt. 

Semmit sem tudtak

Ez az egy képviselő, Mészáros Gábor, a Facebookon azzal indokolta a döntését, hogy „a testület nem kapott semmilyen írásbeli anyagot, amely pontosan meghatározta volna a tervezett projekt elemeit, méretét, műszaki paramétereit, környezeti és társadalmi hatásait.”

Kiemelt kép: illusztráció