Egy több évtizedes haláleset miatt fogtak el két férfit. Egyikük elképesztő luxusban élt. A két gyanúsítottat egykori főnökük dobhatta fel egy vádalku keretében.
Rejtélyes haláleset
A kecskemétiek emlékezetében az az ügy, ami még 2000. október 1-jén történt a városban. Az Izsáki úton található Silver diszkóban hajnalban az egyik vendéget a szórakozóhely biztonsági munkatársai tettleg bántalmazták, majd kivezették az épületből.
Vonatgázolásnak tűnt
A 24 éves fiatalembert, Jánost nem sokkal később a közelben lévő vasúti síneken egy vonat elgázolta, s a férfi a helyszínen életét vesztette. Az ügyben akkor indított államigazgatási eljárás – elsősorban az igazságügyi orvosszakértő szakvéleményére alapozva – idegenkezűséget nem állapított meg, így az eljárást megszüntették.
Új információk merültek fel
Később a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályán egy orgazdaság ügyében folytatott nyomozás során olyan információk jutottak a rendőrség tudomására, mely alapján feltételezhető volt, hogy a sértett halála nem egyszerű baleset volt, ezért a nyomozást aljas indokból elkövetett emberölés gyanúja miatt elrendelték.
Nem csak a vonat okozta sérüléseit
Az áldozatot exhumálták, majd a Nemzeti Szakértői és Kutató Intézet igazságügyi orvos-, nyom-, fizikus- és antropológusszakértő együttes vizsgálata megállapította, hogy az elhunyt koponyáját a vonatgázolás okozta sérülésen kívül több más fizikai behatás is érte.
Szomszédjuk rendes embernek ismerik az egyik gyanúsítottat
Az egyik gyanúsított, N. Tamás elképesztő luxusban élt a párjával, Kecskeméten. Az egyik szomszéd azt mondta: „Tomi konditeremben dolgozik személyi edzőként, de másodállásban biztonsági őrként is vállal munkát. Nagyon rendes és kedves ember”
Az édesanya biztos volt abban, hogy gyilkosság történt
Az áldozat édesanyja, Erzsébet mindig is tudta, nem baleset történt. „Álláspontom szerint a fiamat az egyik biztonsági őr üldözte, aki egy viperával verte szét a tarkóját, amikor egy másik őr szemből a talpával megállította. Végül a vonatsíneknél vérzett el, az elkövetők pedig balesetnek beállítva akarták eltussolni az ügyet. Vonatgázolásnak álcázták a fiam kivégzését”
Két éve helyszíni szemlét tartottak
Ez hosszú ideig sikerült is, azonban két éve helyszíni szemlét tartottak a síneknél, a nyomozók között pedig ott volt az egykori diszkó biztonsági embereinek a főnöke, akiről azt beszélik, vádalkut köthetett. A Blikk úgy tudja, a férfival szemben orgazdaság miatt indítottak eljárást, amelynek során feldobhatta egykori kidobóit.
(Kiemelt képünk a gyanúsítottak elfogásakor készült.)